Vadászat
Írta: Csató Gyula
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 133
Vadászat
Ez a történet számos változatban történik meg minden nap. Ez itt a számos változat egyike.
Tegyük fel, hogy okos és ügyes vagy, van egy kicsi céged, egyesületed, alapítványod, bármid, és van egy nagyon nagy ötleted, akkora, hogy a kicsi akármid vagy hússzor belefér ebbe az ötletbe, de ha sikerül, akkor gazdag, hatalmas és sikeres leszel. Momentán mindegy, hogy az ötlet maga mi, találmány, vagy pénzügyi manőver, esetleg új termék, módszer, vagy egy nem felfedezett piaci szegmens meghódítása, a lényeg az, hogy az ötlet nagy, és sok, sok, sok pénz kell hozzá, meg kapcsolat, megmiegyébb, ami neked csak nagyon korlátozottan van.
Kell tehát találni egy nagy, gazdag és befolyásos embert, aki felkarol, és tovább repít a siker felé.
Így aztán gondosan körülbástyázod a nagy ötletet, hogy a nagy és gazdag ember segítés közben nehogy lenyúlja, és elkezdesz körülnézni a nagy és gazdag emberek piacán. Találsz is vagy kettőt, hármat, de őket nem érdekled, mással vannak elfoglalva. Végül anyád unokatestvérének sógora beajánl a volt gimnáziumi osztálytársának nagybátyjához, egy igazán nagy nagyágyúhoz. Előkészíti neked a talajt, megadja a telefonszámot, rád kacsint, és felajánlja, hogyha összejönnek a dolgok, akkor szívesen segít összehozni az akármit, nem is kér díjazást, „…he he, rokonok között ilyesmiről ne is essék szó, majd ha összejönnek a dolgok, akkor majd megbeszéljük, öcskös…”
Megköszönöd önzetlenségét, és nekiveselkedsz, hogy felhívd a nagy embert. A kapott telefonszám a nagy ember cégének könyvelésé, ahol egy darabig nem tudják, hogy mit akarsz, végül átkapcsolnak a titkárságra, ahol szintén nem tudnak mit kezdeni veled, de annak mindenesetre ellenállnak, hogy bármilyen módon, vagy formában összekössenek a nagyemberrel. Egy hét után az unokatestvér sógora ismét – kissé fanyalogva, merthogy milyen ügyetlen vagy – nekiáll előkészíteni a talajt. Másnap egy új számon a titkárság vezetőjét tudod utolérni, aki háromnapnyi jól tervezet akadékoskodás után végül bekapcsol a szentek szentjébe, és egy érdes, mély, unott hang brummog bele a telefonba: - Aha, hát te vagy a Robi osztálytársának a rokona, ugye. Hát mit tehetek érted?
Elmondod, hogy nagy ötlet, nagy haszon, elmondanád személyesen, mindenki számára előnyös lenne, etc, etc, közben nem tudod, hogy jó jel-e hogy le vagy tegezve, vagy rossz jel, mert nem vesznek komolyan
–Jó, jó – szakít félbe az unott hang, - Gyere ide szerdán tízre az irodámba, elmeséled.
Vonal bont.
Szerdára összeszedsz minden anyagot, hétkor kelsz, borotválkozás, nagyon gondosan kiválogatott ruhadarabok, elegáns, de mégis némi könnyedséget sugalló külső, hiszen te egy dinamikus, energikus fiatalember vagy, vagy mi a fene. Fél kilenckor indulsz, negyed tízkor felhív a titkárság vezetője, közbejött valami, csütörtök három óra, bocsánatkérés nincs, magyarázat nincs.
Csütörtök háromnegyed háromkor érkezel az irodaépülethez. Kapuban biztonsági őr, kérdezi, hogy hová? Mondod, bemehetsz a kapun. Belül biztonsági kapu, átvilágítanak, kulcs, aprópénz zsebből ki.
Recepció, lista ellenőrzés, jéé, tényleg várnak, szép szemű kisasszony tovább enged a liftig. Liftben kigyúrt liftes fiú, kérdezi, hová, mondod, kinéz a recepció felé, szépszemű bólint, kóser vagy.
Vezetői szint. Mondjuk puha szőnyeg, esetleg faburkolat és matt üvegajtók, a titkárságé aranyozott kilincsel, de az biztos, hogy előtte öltönyös biztonsági ember. Kérdezi, hová mész, kis telefonon beszól, beenged.
Bent a szőnyeg még jobban süpped. Balra ajtó, jobbra ajtó, szemben kétszárnyú, rajta a nagy ember vezetékneve, csak úgy minden nélkül.
Két nő ücsörög, egy középkorú középcsúnya, okos tekintetű, és egy formás szőke kis kosztűmben, rövid szoknyában.
Középkorú eléd jön, udvarias, de rutinosan hideg, még nem tudja, hogy mi lesz veled, nem kötelezi el magát, látott már sok embert itt várni, akiket aztán soha többé. Megkér, hogy foglalj helyet, helyet foglalsz.
Esetleg pont a szőke titkárnővel szemben foglalsz helyet, és rögtön észreveszed, hogy az a szoknya nagyon is rövid, az asztal alatt kissé fel is csúszott, látni engedi a formás lábakat egész hosszúságukban, Szemed odaragad, egész addig, amíg rá nem döbbensz, hogy a leányzó észrevette gúvadó tekinteted, és sértődötten lejjebb ráncigálja a szoknyát, eltakarva, amit el lehet takarni. „Bunkó férfiak” üzeni tekintete, és te elszégyelled magad, majd fantáziád meglódul. Már biztos vagy benne, hogy a szőke a nagy ember szeretője, különben mit is keresne itt, és majd késő délután az íróasztalon abszolvált szex utáni beszélgetéskor panasszal fog élni: „Béluska, olyan bunkó volt az az a izé aki itt várt rád, úgy bámult, úgy elszégyelltem magam, miért ilyenek a férfiak Béluskaaa? „ és a sértett férfihiúság meg a lovagiasság egy pillanat alatt porrá zúzza a még ki sem bontakozó sikert, veled együtt.
Bűntudatos rettegésedet a házi telefon finom ciripelése szakítja félbe, és bebocsátást nyersz a nagy ember elé.
Ebben a történetben a nagy ember kövér, magas, kopaszodó jó hatvanas férfi. Három részes öltönyben van, mellényén óralánccal, de a három objektum – ember, pocak, öltöny – egységében van valami diszharmónia. Ez a test nem mindig volt kövér, és nem mindig volt öltönyös. Joviálisan, de unottan mosolyog. Leültet, föltesz két kérdést, majd a tárgyra térít. Kávét nem hozat be. Nekilátsz, gördülékenyen, szabatosan magyarázol, de hülye nem vagy, a harmadik mondatnál látod, hogy nem figyel igazán, nem érdekled. Már tudod, hogy azért fogadott, mert az általad nem ismert Robi ajánlott, és – úgy látszik – valamiért fogadni szokta azokat, akit ő küld. És ennyi. Fogadni, de nem figyelni. Akár itt abba is hagyhatnád, de nem hagyod, visz előre a tehetetlenség, végig mondod a mondókádat, de közben tekinteted kétségbeesetten söpör körbe az irodában, valami fogódzót keresel a nagyemberhez, mert tudod, hogy nagyjából öt perc múlva kidob. Ki leszel kisérve az ajtóig, meg lesz lapogatva a hátad, még egy mobil számot is kaphatsz, ha a nagyember elmegy idáig a játékban, de azért csak egyszerűen ki leszel dobva. És akkor vége, ide többet nem jössz. Gépiesen magyarázol tovább, de idegesen rebbenő tekinteted megpillant valamit: nini, az ott egy fotó a nagyemberről, puskával a kezében, a vadászok ősi pózában, fél lábát egy döglött vaddisznó hátán nyugtatva bámul a képről közepes önelégültséggel. Ez vadászik! Megvagy! Vadászol, persze, hogy vadászol, egy ekkora ember vadászik. Két síkon zakatol a fejed, magyarázol tovább, és haditervet kovácsolsz. Amikor a haditerv kész, akkor egy rövid összefoglalóval kurtán befejezed a mondókádat, elnézést kérsz, hogy feltartottad, reméled, hogy sikerült az érdeklődését felkelteni, a további részleteket esetleg átküldenéd. … Vendéglátód felderül, azt hitte, hogy legalább húsz percig fogod zaklatni, tíz perccel megúszta, hálából feltesz egy szakszerűnek tűnő kérdést, ellenállsz a kísértésnek, hogy részletesen válaszolj, két mondat, mosolyogva felállsz, örülsz, hogy meghallgattak, stb. stb.
Nagyember feláll, hogy kikísérjen, elindulsz, aztán kissé szórakozott pofával megállsz a vadászjelenet előtt, bámulod: - Hol ejtette ezt a szép kant, ilyen nem terem minden bokorban. teszed fel azt a kérdést, ami alapjaiban változtatja meg a jövődet.
Leendő partnered kivirul, - „D-ben.” – válaszolja azzal a szemérmes büszkeséggel, amellyel a vadak és halak gyilkosai a sikeres zsákmányolásról szoktak általában beszámolni.
- „Naa” – csodálkozol,- „Csak nem??”
- „De bizony!” jön a válsz, és a beszélgetés, innen olajozottan megy előre abba az irányba, amit reméltél.
Vadászol? Hát nem, nincs idő, meghát – kis grimasz – drága sport, annyira még nem szalad a szekér, de az apád, ő igen, a z-i vadásztársaság titkára volt. Ó, persze Z, az igen, az a vadászok Mekkája, szép terület. Hát igen, a fővadőr jó ismerősöd. Meg az elnök. Azért le szoktál menni, meghívnak időnként, ha lehet, vadászgatsz egy kicsit. Az apád miatt segítenek. Hogy esetleg oda? Egy meghívás? Hát nyilván menne. Holnap utána kérdezel. Aztán majd telefonálsz. Igen még holnap, vagy holnapután. Stb. stb.
Szinte giccses, hogy milyen könnyen megy fűzőcske. Nagyember a liftig kísér, miniszoknyás titkárnő megérzi a változást, szélesen rád mosolyog, középkorú titkárnő szeme villan, már tudja, hogy még lát majd. Kapsz egy közvetlen mobil számot, új barátod megvárja, amíg becsukódik a liftajtó, még egy utolsót int.
Most akkor nincs más dolgod, csak hogy összehozd ezt a meghívást. Az öreg fővadőr lesz a legkeményebb dió, húsz évesen részegen elkötötted a dédelgetet GAZ terepjáróját, és úgy lecsúsztál egy meredek, sáros domboldalon, hogy két traktor is alig húzta ki a völgyből. Az öreg azóta is emlegeti, és nem nagyon vesz felnőtt számba. Az sem könnyű, hogy apád és a vadásztársaság elnöke nincsenek beszélő viszonyban a reformkommunizmus kitörése óta, mert mindketten úgy értékelték, hogy a másik végre színt vallott.
Mindegy, össze kell hozni. Apád duzzogva felhívja a fővadőrt, vele még tud szót váltani. Te fölhívod az elnököt, először kissé ridegen kezel, de a család összezár, nagybátyád is felhívja, elmondja, hogy tulajdonképpen ki is a nagyember: „És neked is jót tenne, ha lemenne, és ott jól érezné magát.”- tanácsolja. Anyád is felhívja az elnököt, valamikor volt néhány zavaros hét közöttük, hál istennek még apád előtt, így aztán kevésbé gusztustalan, ahogy mély alt hangon kér egy kis segítséget a számodra. Végül apád is felhívja, persze kibékülnek, az egésznek annyi haszna biztos van, hogy ezek ketten sok év után újra találkoznak, mindent megbeszélnek, és végre jó alaposan berúgnak együtt, ami már mindkettőjüknek nagyon hiányzott.
A következő két hét azzal telik, hogy megszervezed ezt a sportos programot. Szállás, menü, italok, szakácsnő, nő, logisztika, fővadőr, vadőr, vad. Mert persze a legfontosabb, hogy nagy barátod lőjön is valamit, valami szépet. Lehet, hogy elég lenne jól megitatni, megetetni,
aládugni a Kovács Rozit, aki már tíz éve teszi szakszerűen boldoggá az ide érkező fontos embereket, de valószínűleg nem lenne elég, ezek a programok megfelelő kiegészítői a vadászatnak, a lényeg azonban a zsákmány. Így aztán az öreg vadászmester rosszkedvűen, de a nem ellenkezve az elnöki utasítással, az összes vadászpraktikákat bevetve előkészít egy szép bakot arra, hogy időben megjelenjen lemészároltatás céljából. Vészprogramnak meg ott van a temérdek vaddisznó, valamelyik csak arra szédeleg, amerre kell neki.
Végül minden összeáll. Érkezés péntek délután, vacsora, szombat hajnaltól délelőttig vadászat, ebéd, este vadászat, vadászvacsora, vasárnap vadászreggeli, vadászat, ebéd, irány haza. Mindeközben valamikor kell elkapnod a nagyembert, és rátukmálnod magadat, meg a tervedet. Sikerül? Muszáj. Akkor rajta.
A nevezetes napon már reggel leutazol, utolsó ellenőrzések, minden a helyén, a nagyon fontos vendégekhez szokott vadászházház és személyzete nyugodt profizmussal készül a hétvégére: mindenki a helyén, a bak valahol az erdőben legeli az utolsó ebédjét, vaddisznók zegzugolnak, könnyű vacsora előkészítve, italok hűlnek, Kovács Rozi felszolgáló kisasszonynak álcázva bevetésre készen. Minden ok. Annak idején nagyobb falattal is elbírtak, mint a most várt nagy falat.
Csak te heversz romjaidban, minden ezen a hétvégén múlik, ha valami nem sikerül, akkor maradsz ami vagy, és az neked már nem elég. Négyszer rohansz el wc-re, orbitális hasmenésed van, végül, az öreg fővadőr megszán, előveszi a saját pálinkáját, amiből Kádáron és Titón kívül senki sem kapott soha egy kortyot, még Brezsnyev sem. A pálinka azonnal rendbe teszi a gyomrodat, és valami könnyű lebegésbe taszít. Most már nyugodtan várod a hat órát, és reméled, hogy vendéged hamar jut állapotba, és nem veszi észre a tiédet. Ötkor megérkezik az elnök, nem akar lecsúszni az érkezési-üdvözlési ceremóniáról, konkrét tervei vannak nagyemberrel, mióta tudja, hogy ki Ő. Ennek érdekében úgy döntött, hogy három napig fog neki gazsulálni, és ezt mindjárt az érkezés pillanatában elkezdi. Mivel tervei nem keresztezik a tiédet, ezért örülsz neki, hogy a nyalás egy részét átvállalja, és te lehetsz egy kicsit egyenrangú.
Hat óra nulla nullakor (a királyok udvariassága) begördül a Nimitz osztályú terepjáró, ami a nagyember vidékre rendszeresített gépjárműve, és kiszállnak belőle a vendégek: nagyember, aztán jobbkeze, titkárságának vezetője, akinek eddig csak a hangját ismerted, de így is sikerült megutálnotok egymást. Most első pillantásra megbocsátasz neki mindent, mert látod, hogy magán viseli diktátorok közvetlen udvartartására jellemző összes pszichoszomatikus tünetet. A hátsó ülésről lábaival kalimpálva lekászálódik a szőke titkárnő baba, akinek láttán megérted, hogy a Kovács Rozi ezen a hétvégén tényleg felszolgálni fog, és végül a sofőr öltönyben, és alighanem pisztollyal a belső zsebében. De ha nincs neki, akkor is két méter magas, lapátkezű, puszta méreteivel is garantálja a biztonságot.
Üdvözlések, üdvözlő ital, a vendég mindjárt hármat is legurít, sótlan jobbkeze halkan kér egy kis ásványvizet, a szőkeség belecsippent a pálinkába, és sokat ígérően felsikkant: „Jujj, ettől én becsípek”. Sofőr nem iszik.
Na tehát megkezdődött, visszaút nincs. Vendégek elhelyezkednek, nagyemberé nagyszoba, titkárnőé a melletti, főtitkáré a folyosó végén, hozott laptopot, két mobilt, öt perc alatt berendez egy irodát. Sofőr a melléképületbe, vasárnapig nincs dolga, fölszívódik. Bölcsen tudja, hogy nem kell neki mindent látni.
Az esti menü könnyű, nagy ivászat sem várható, másnap reggel fél négykor van ébresztő (többek között ezért is utáltad egész életedben a vadászatot, na meg a gyilkolás miatt). A vacsora felett felületes beszélgetés, főleg az elnök viszi a szót, nagy ember fáradt, látszik, hogy azért a néhány milliárdért, és a korlátlannak látszó hatalomért dolgozni kell. Néhányszor megszólal a titkári mobil, ilyenkor szegény félrefordulva belebrummog, csak egyszer fordul főnökéhez: „Sadorjai, 27 és felet akar.” suttogja, a válasz halk de erélyes: „Meg a lófasz a seggébe.” A titkár lefordítja a telefonba: „ Nos, még nem döntött. Javaslom, hogy hétfőn személyesen térjünk vissza a kérdésre.” Ez elintézve, más zavargászás már nem történik.
Szőke – ígéretéhez híven – finom szalonspiccbe szédül a pálinkától, aranyosan csacsog, kipirul, főnöke tulajdonosi elégedettséggel nézi, elnézően mosolyog, végül, mikor kis tündére az aranyosság és zavarosság határmezsgyéjén kezd mozogni, hirtelen asztalt bontanak. Savanyújóska csak erre várt, ő is fölpattan, elindul, ránézésre is még éjfélig fog dolgozni, emilezik, telefonál, nyilván ő az, aki zsonglőrként kapkodja el, és teszi a helyére a főnök által egyszerre feldobált ötven labdát. Hiába, zsák a foltját. Elnök is elvonul, a nyalandó segg már nincs jelen, minek üljön a vacsora romjai fölött, veled nincs miről beszélni, kicsit szégyelli magát előtted, hogy ilyen látványosan udvarol a te általad felvezetett, nagyvadnak, ráadásul, ha elér nála valamit, még neked lehet hálás.
Kettesben maradsz az öreg vadőrrel. Valakibe muszáj belekapaszkodnod, őt nyaggatod: „János bácsi, ugye minden rendben lesz holnap, lövünk valamit, ugye?” Az öregnek nem nagyon tetszik a nyavalygásod, de azért nyugtatgat, végül leküldet veled még egy korty pálinkát, és mintegy példát mutatva aludni megy. Te is.
Fél négykor ébresztő, kávé, reggeli kis korty: „célzóviz, haha” és elindultok. Nagyember, Elnök, te, fővadőr, vadőr. Mindenkinél puska, Elnöknél öreg kiszolgált márkás jószág, nálad apádé, szintén kiszolgált darab, vadőröknél egyszerű, funkcionális fegyver. A vendég puskája viszont elképesztő, nagy márka, ágyúnyi kaliberrel, olyan távcsővel, mellyel bármit el lehet találni bárhonnan. Teljesen felesleges ide, vadőr arca megrándul, de nem szól semmit.
Kényelmesre puhított UAZ küszködi magát keresztül árkon-bokron, aztán végállomás, kiszállás. Gyalog mentek a lesig, ott szakszerűen szétosztanak benneteket, te a vendéggel maradsz, ha minden igaz, akkor a baknak nemsokára itt kell előtettek átsétálni.
És átsétál! Menetrend szerint, ahogy annak lennie kell, fél órával azután, hogy elhelyezkedtetek, megvárva, amíg kigyönyörködhettétek magatokat a hajnali párás erdőben, és mielőtt elkezdenétek unni magatokat. Kisétál, és megáll, oldalát mutatva felétek, tökéletes kivégzési pózban, elhibázhatatlanul. Nagyember észreveszi, felvillanó szemmel fordul feléd, bólintasz, mutatod, hogy övé a lövés joga. Hatalmas fegyver emelkedik, rövid célratartás, majd döbbenetes fény és hangjelenségek kíséretében kilobban a lövés. Az elhibázhatatlan vad természetesen el lesz hibázva, a lehető legrosszabb módon, a golyó a medencéjét zúzza össze, távoztában a másik oldalon magával ragadja az őz összes belsőségét. Szerencsétlen megugrik, és rövid vágtában a legalább száz méterre vonszolja béna hátsóját, vért és bélsárt kenve az aljnövényzetre. Végre összeesik, rángatózik. A két vadőr kétségbeesetten veti magát a szenvedő bak nyomába, te is velük futsz, hátra nézve látod, hogy vendéged nem tart veletek, üdvözül mosollyal áll a lövés helyén. Eltalálta!
Egyszerre értek a szerencsétlenhez, az ifjabb vadőrt megbénítja a látvány és a bak rikító sírása, de az öreg habozás nélkül odalép, hátulról átkarolja a vad fejét, egy határozott, de furcsán gyengéd mozdulattal átvágja a torkát. Talán tíz másodperc múlva gyengül a rángatózás, az állat kezd kivérezni, még tíz másodperc, már csak gyenge hörgés hallatszik, aztán már az sem. Még tíz másodperc, és vége, szeme holtan mered a semmibe. Egymásra néztek. Tudod, hogy mi jár az öreg fejében. Egyetlen vad sem érdemli meg, hogy így végezze., és ezt a fakezű mészárost te hoztad ide.
„Vihetitek” mondja az öreg szemedbe nézve, a többes szám második személyű ragozással egyszer és mindenkorra átlökve a másik oldalra. Mostantól oda tartozol a szemében. Most ért véget a gyerekkor. Gyors önvizsgálat: fáj? Sajnos nem. Csak megkönnyebbülés, hogy vendéged zsákmányolt, hangulata megfelelő lesz. Elfordulsz, integetsz neki. „Megvan Béla! Gyere!”
A többi már rituálé és hagyomány szerint történik. Az ivászat már itt kint elkezdődik, amíg lezajlik a fotózkodás, és a két vadőr szállításra előkészíti a zsákmányt, gyakorlatilag kiürül a kulacs, a hangulat emelkedett, a visszaúton tovább emelkedik. Még nincs nyolc óra, de a vendég már részeg, az elnök igyekszik követni, te pedig próbálsz nem berúgni. Hosszú menetelés várható.
A reggeli javít valamit a helyzeten, átmenetileg mindenki konszolidálódik, de a délelőtt hosszú, az ünnepelni való meg sok, a nagy férfiú a zsákmányt élteti, az elnök a nagy férfiút, a két vadőr ugyan nem ünnepel senkit, de kötelességtudóan ülnek le a visszautasíthatatlan ajánlatra: „Üljenek már ide, tudom, hogy sok munkájuk van ebben a remek reggelben, hadd legyek hálás”. „Hadd legyen”, gondolják a vadőrök, és ezt kivárandó rutinosan kezdik tartani a tempót. Téged pedig a végtelen megkönnyebbülés hullámai hajtanak előre, most már mindegy, a sikerélmény megvan, már csak időt kell találni a mindent eldöntő beszélgetésre. Mindenesetre ez az idő nem most van, a délelőtti részegség felelőtlen jókedve ural mindenkit, vadásztörténetek, vaskos anekdoták röpködnek a levegőben, kis szőke is csatlakozik, bár inni nem iszik, de jelenléte elengedhetetlen, hogy megfelelően pikáns hátteret biztosítson a „Vadász felesége, meg a nagyfarkú erdész” típusú száz éves történetekhez, piros arcú kacagással derítve fel a mulatozó férfiakat.
Délig minden rendben megy, ekkor azonban sajátos epizód következik, vizsga ez, vagy afféle, az utolsó pillanatban érzel rá, hogy nagyon nem mindegy, mit lépsz. Történik ugyanis, hogy Nagyember, aki tegnap óta már Béla és „te” egy különösen zaftos poén után minden átmenet nélkül feléd fordul és azt mondja: „Nézmár utána apám az ebédnek, kész van már, vagy mi a farkam, mert éhen halok.”
A szöveg tökéletesen beleillik a délelőtt kontextusába, a kérdés adekvát, így már ugranál is, de hirtelen kapcsolsz, és felállásra mozduló izmaidat hirtelen elernyesztve az elnök felé fordulsz: „Nézz már utána légy szíves András bácsi, mégis csak te vagy itthon.” Értsd: mi itt, én is, a vendégeid vagyunk, a te dolgod, hogy ugrabugrálj körülöttünk. Ha jót akarsz. Az elnök pedig feláll, és miden teketória nélkül indul a konyha felé. Egyszer majd biztos, hogy le akarja majd verni rajtad ezt a pillanatot, de ez már nem érdekes, ha most sikerülnek a dolgok, akkor tehet egy szívességet, amúgy is utáltad mindig, gyerekkorodban nagyon fájdalmas barackokat nyomott a fejedre, és mint tudjuk, a gyerekkor ma reggel véget ért. Nincs több barack.
Béládnak tetszik ahogy ezt intézted, mosolyog, ki fogtok jönni egymással – üzeni ez a mosoly. Szőkének is tetszik, ahogy rád pillant, abban van valami ígéretes.
Megjön az ebéd, bőséges, nehéz és nagyon finom, a túlterhelt gyomrok és levegő után kapkodó májak végül ágyba parancsolják a jelenlevőket, egy kis délutáni szieszta következik, vadőrék pedig rendezik az őzhullát, egy rész trófea, egy rész kaja.
A délutáni ébredés utáni pillanatok egyértelművé teszik, hogy esti vadászat nem lesz, mindenki zákányos, és itallal igyekszik gyógyítani magát. Minden ott folytatódik, ahol abbahagytátok, csak a téma változik, nők és fejbenfőzés helyet politika, közelmúlt, nemzethalál, történelem. Mivel Z-ben vagytok, és vadászat zajlik, rövidesen szóba kerül az Öreg, aki gyakran megfordult itt, hol vendéggel, hol csak úgy, jó emlékeket hagyva maga után. Néhány mondat után kiderül, hogy Béla nagyon is sok mindent tud erről, alighanem nem csak most nagyágyú, korábban is a tűz közelében lehetett. A valamikori bennfentesek magabiztosságával vázolja a létező szocializmus történelmi időszakát. Amikor azt találja mondani, hogy: „ Én megmondtam Kádárnak, hogy…” és aztán szép elemzés következik arról, hogy a főtitkár hol baszta el tanácsa ellenére, akkor egy pillanatra felmerül benned a kétség, hogy valóban jó lóra tettél-e. Eddig próbáltad kideríteni társad 89 előtti életrajzát miheztartás végett, de ettől a pillanattól már nem vagy kíváncsi. Jobb így.
János bácsi, az öreg fővadőr eddigre már majdnem megenyhült vendéged iránt, de ezt hallva, csendben feláll, elköszön, és elmegy. Számára Kádár isten volt és marad. A szocializmust nem szerette, az oroszokat ki nem állhatta, a rendszerváltást megkedvelte, mert végre nyugodtan lehetett énekelni a székely himnuszt és visszafogottan zsidózni, de Kádár, az más, az érinthetetlen. Hogy elkerülje a számára verséggel végződő konfliktust, inkább elmegy.
Este nyolcra Bélád is, az elnök is kiütötte magát, a vacsora után mind a ketten bizonytalan léptekkel távoznak, nagyembert a kis szőke támogatja fel, szüksége is van a támaszra. Lépcső tetejéről még visszanéz a baba, pillantása most már egyértelmű, az éjszaka egy részét együtt fogjátok tölteni, akár akarod, akár nem.
Végre előkerül titkár úr is, mostanáig leisztolt, most végre elengedi magát, iszik egy pohárral, és elkezd tallózni a vacsora maradékaiban. Váltotok néhány közömbös szót, ő még nem kötelezte el magát melletted, de láthatólag törekszik rá, alighanem tudja, hogy főnökének tervei vannak veled. Bízni legalábbis ebben bízol. Erre utal váratlan személyes jó tanácsa: „A Bellát ne dugd meg, őfensége erre kényes, nem ér annyit.” De te már tudod, hogy meg fogod, mert nem tudod, hogy kit nagyobb baj megsérteni, nagyembert, vagy a szertőjét. Az utóbbi talán még többet is árthat neked, és nincs sértettebb ember egy visszautasított nőnél - gondolod, egyébként hibásan, a nők nagyjából mindig helyén kezelik a dolgokat. De mindettől függetlenül, amióta láttad, azóta szeretnéd megcsócsálni, annyira meg vagy férfi, hogy ebben ne tartson vissza semmi ésszerű megfontolás.
Így aztán, amikor éjféltájban halkan nyílik az ajtó, és Bellácska alulöltözötten besurran rajta, akkor készen, teljesítményre hangoltan várod. A pornográf fejezetet hajtjátok végre először, de mint kiderült nem csak ezért jött. Kényelmesen hozzád kucorodik, és szövetséget ajánl. A szőke babáról kiderül, hogy szőke is, baba is, de közben meg nagyon okos. Ajánlata az, hogy a háttérből, minden rendelkezésére álló eszközzel segít neked, információkat szerez, súg, most például mindjárt azt, hogy főnöke nagyjából már eldöntötte, hogy érdekli az ötleted, csak még nem tudja, hogy hogyan nyúljon hozzá, meg részletekre is kíváncsi. De össze fog jönni. A mérhetetlen megkönnyebbüléstől teljesen felpörögsz, és egy újabb numerának kezdesz nekikészülni, partnernőd azonban még nem hangolódott rá, előbb felvázolja a szövetség másik felét is. Egyszerű a dolog: amikor már sikerült az egész, és le tudsz válni Bélátokról, akkor vidd magaddal a cégedbe, szervezetedbe, alapítványodba, akármidbe valami komoly beosztásba, ahonnan kilőhet, mert ez itt nem fog neki menni, még évekig harmadosztályú titkárnő és kitartott baba lesz. És most már kezdi unni. Nem Bélát, aki „tulajdonképpen nagyon aranyos” , hanem az idő múlását.
Megígéred. És ameddig ő is kezdi magát ráhangolnia a következő tíz perces etapra, gyorsan megszámolod az egy hétvégére jutó árulások számát: egy a feleséged, akit ép most csalsz meg, kettő az őz szegény, akinek randa halálát végső soron te okoztad, három az öreg vadőr, aki eddig emberszámba vett, és végül Béla, akit elkerülhetetlenül át fogsz vágni meg a nőjét is elviszed. Majd. Ha már fel és kihasználtad. Asszongya, ez négy, rossz esetben négy és fél. Nem sok. De azért szeretnéd, hogy több ne legyen.
Bellácska három felé távozik, mert: „Mindig korán kel, jobb, ha az ágyamban talál.” mondja kicsit savanyúan. Nem nagyon komolyan, de nyűgös leszel ettől, féltékenyke is, bár nem túlzottan, mert világos, hogy ezzel a nővel inkább praktikus üzleti alapon fogsz együttműködni, a szex az csak kellemes kiegészítő lesz. Vagy nem lesz, mert kimondottan okos feleséged hozzávetőlegesen hat hét alatt jönne rá, hogy szeretőd van. És akkor bukik minden. Ez tényleg nem éri meg.
A kellemes éjszakai kalandtól és a mérhetetlen megkönnyebbüléstől mélyen, jól és sokáig alszol. Kilenc van, mire leballagsz egy kávéra a konyhába, és arra a hírre érkezel, hogy nagy barátod hajnalban fölkelve megfűzte az első szembe jövő vadőrt, kimentek egy kicsit a környékre, és lőtt egy szép kis kant. A teraszon találod, nagyon elégedetten, végtelenül békésen ücsörög, szivarozik, előtte néhány falat, kávé, egy sör, és egyértelműen téged vár. Leülsz, elfogadsz egy pohár sört, és amikor hátradőlsz, Béla, Béluska, Nagyember feléd fordul és azt mondja: „A múltkor az irodámban nem volt elég időnk megbeszélni ez a te kis ötletedet, hát elmesélnéd nekem pontosan, hogy mi is ez az egész.” E szavakkal megnyomja a piros gombot benned. Nyugodtan és nagyon részletesen elmondod az egészet elejétől végig, kitérsz a buktatókra, és arra, hogy miért biztos a siker. Figyelmesen hallgat, nagy játékos, pókerarca 10-ből 9 pontos, de tündérkéd jóvoltából tudod, hogy már a tied. Mikor befejezed, elgondolkodik, kérdez kettő nagyon találót, amiből tudod, hogy most tényleg figyelt rád, és ért is téged. Válaszolsz, igyekszel nem örömujjongani, tudod, hogy kész, meg fogtok állapodni itt a reggeli fölött.
Így is történik. Béla elnéz a messzeségbe, és mintegy maga elé mormolja: „Jó, nagyon jó! Ez robbanni fog.” Feléd fordul: „Hát ha ezért hívtál ide, hogy ezt lenyelesd velem, akkor az fölösleges volt, ezt simán bevettem volna az íróasztalom mögött is.” És mosolyog hozzá a dög. „Hogy egy tripperes kan víziló akasszon be neked ” – gondolod magadban, és most már biztos vagy abban, hogy az első adandó alkalommal megpattansz ettől a vén gazembertől, és addig is minden lehetséges alkalommal lefekteted a nőjét csak úgy bosszúból ezért a hétvégéért és az elmúlt két hétért. Közben visszamosolyogsz ártatlanul és gátlástalanul hazudsz: „Ugyan már Béla, hát csak vadászni jöttem én is, nem kellenek nekem ilyen trükkök, főleg nem annál, akivel együtt fogok dolgozni.” És nem szakad le semmi.
Rátértek a részletekre, partnered ajánlata nem a legkedvezőbb, egyenlőre övé a tejszín, te pedig melózol majd vakulásig, de már most nagyságrendekkel előrébb vagy, mint három nappal ezelőtt és ennél sokkal jobbra nem számítottál. Rábólintasz, úgyis csak idő kérdése, hogy önállóan tovább lépsz. Egy – két év és irány a csillagos ég, addig meg akár a lépcsőn ülve is kibírod. Remélhetőleg.
Béla intézkedni kezd, telefonál a légvonalban 50 méterre tartózkodó Jobbkéznek: „Szervezzünk össze egy felső szintű vezetői értekezletet holnapra…nem, keddre, akkor az egész napot Lacira szánjuk, értettem? Egy óra múlva kérek visszajelzést, hogy mindenki ott lesz… Mi? Mi van a Dormányival? Hát jöjjön ki abból a kurva kórházból, ő főkönyvelőm, hogy szerződjek nélküle. Műtsék a szerdán! Na munkára, Tibcsikém, munkára!” Ez a rövid kis monológ bepillantást enged Bélád munkamódszereibe és kommunikációs stratégiájába. Hát nem lesz könnyű.
A nap további része már lecsorog, ebéd után mindenki szedelődzködni kezd, indulás kora délután, sofőr is előkerül, kisimult, nyugodt arca arra utal, hogy jó hétvégéje volt neki is, talán a Kovács Rozi váltott célpontot. Elnök az utolsó pillanatban rohanja le nagyembert a saját kérésével, bízva benne, hogy az az indulás előtt nem sokat fog gondolkodni hanem simán rábólint. Téved, Bélátok ennél ügyesebb, harminc másodperc alatt kicsikar belőle egy permanens biankó meghívást ugyanide, csak utána bólint.
Gyors búcsúzkodás, figyelmeztetés: „Kedden nyolckor, hozzál mindent, egy nap alatt mindent sínre teszünk.” Bella mosolyog, kapsz egy puszit, mikor senki sem látja gyorsan rád kacsint, mintegy konfirmálva éjszakai szerződéseteket. Savanyújóska már kollegálisan búcsúzik, javasolja, hogy másnap „ugorj be” hozzá, mert: „egyeztetni kéne néhány részletet, hogy a kedd olajozottan menjen, Tudod, ha valami nem fog stimmelni, a főnök most már a te fejedet is leveszi az enyémmel együtt.” Visszagondolsz arra a kis telefonbeszélgetésre, és belátod, hogy igaza van, még ingatag a helyzet ahhoz, hogy nagyképűsködjél. Bele kell simulnod a környezetbe.
A monstrum kigördül a vadászház udvaráról, integettek, te és az elnök, rövid időre összehoz benneteket, hogy mindketten elértetek valamit. Váratlan nagylelkűségi rohamában felajánlja, hogy maradj még egy éjszakát, ő is csak holnap megy haza, estefelé kimehettek még egyet, „hátha puskacsőre akad valami”. Hátha nem, gondolod reménykedve, vérből, gyilkolásból már eleged van, de az ajánlatot elfogadod, szerinted megérdemelsz egy nyugodtan ülepedő görbe estét.
Hát így, ennyi. Nagyjából így esnek ezek a történnek. Lehet, hogy nagyember nem milliárdos, hanem miniszter nagykövet, vagy más efféle, és az is lehet, hogy nem vadászat, hanem horgászat, adriai vitorlásverseny, vagy golf a katalizátor, a de a recept ugyanaz. Mindig.
Amúgy ha rám hallgatsz, már az elején hagyod a francba. Ha ettől megy előre a világ, akkor maradjon helyben.