Írta: Gyöngyös Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 357
Mint pók a pudvás, pállott pincepolcot
a kor beszőtte fáradt arcomat,
s most úgy néz ki, mint festett fércű foltok
korcs köntösén a kormos karcolat.
Hajam fakó, viharvert szürke gyolcsok
száz rongyszálából varrt vitorla csak,
nyakam nyersrostú, redves, ínba oltott
bőrsátor, mit szétráz egy mozzanat.
A pápaszem is rejt még szürkeséget:
Kese hernyópár két szemöldököm.
Szemszürkém lángja többé már nem éget,
tekintetemben mégsincsen közöny,
csak elszántság látszik, mellyel a lélek
mélységeinek kincsén őrködöm.