Írta: Tasev Norbert
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 251
Kis szoba-glóbusz lett a Föld. Szimat-falánk, begerjedt farkasok, sóvárgó, megalkudott bárányok között tán mindig is jobban dívott az agymosott zsongó-szavak dáridója. A naponta vegzált, agyonprédikált, harácsoló álszent kalandok után embermódra se nem állatokként kellene élni itt.
Megértés s józan kézfogás ígérgetős felségjelvénye már nem számít, ha percekként marad magára a tevékeny, szabadgondolkodó elme s műhelyszagú, alamuszi kreativkodás.
Oly kisstílű ember-isteneknek tilos minden behódolás, kiknek egyedüli céljai a beképzelt tejhatalom. A bölcs emlékezet bizony sehogy sem okul. Mi könnyelmű kolonc-lom volt, kidobni való, ócska kis semmiség – azt most rozsda rágja, zabálja fel.
Pedig, ha mindannyian egyszerre akarnánk tetten lehetne érni már minden meghökkentő, sanda érvet, vagy felelősséget mint súlyos terheket beismerni. Pici lárva-bogarak hemzsegnek, zsibongnak fű-országban. Ezt mindenki megérti. A legtöbb önmagát meghazudtoló, mihaszna inkább révedező Guliverre magasodik mások szemében szándékosan csakhogy ne kelljen cselekednie.
Már törékeny madárszárny a nehezen megszerzett béke. Nem szabadna sem porig alázni semmitmondón, sem elpusztítani végleg. Előbb-utóbb újabb jeleket, lábnyomokat hagy maga után az ember…
Élet-halál virtus megcsipkedve befűszerezett parti-arcok galád, szánalmas siserehadával – nem maradhat talpon egyetlen valamirevaló partra vetett hal se sok. Kinek több is csurran-cseppen, mint akár egynehány tékozló morzsahalom. Úgy tapogat tétován előre, hogy azonnali lépéskényszerbe került.
Célt s eszközt bátran felcserél, s nem tudja már értelme volt-e?! – Révület alamuszi bolha-férge szorgalmasan csipkedi, rágja korcsosult áldozatait; egy-egy vékony hajszálra felkötötte ingatag sorsát míg léte egyszerre alagút s kompvidék.
Öröklött lelki púpot növesztgetnek kisemberek, vagy verejtékben izzadó izgágák, mert titkon tudhatják, ha nincs már senki, ki ész-érvekkel kombinál, vagy érvel annak kár a gondolat szabad áramlása is!