Harmadnapok

Írta: Pődör György


Közzétéve 3 hete

Megtekintések száma: 407



Harmadnapok
Interjú Devecseri Zoltán költővel

A gitárral Kovács Gábor muzsikus, zenszerző ; Dr. Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője, a HARMADNAPOK c. kötet kiadója; középen: Devecseri Zoltán költő; Dr. Horváth József egykori könyvtárigazgató (Győr), történész, tudományos kutató


Kovács Gábor muzsikus és a költő háttérképe

A közelmúltban jelent meg a Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában egy izgalmas verseskötet, melynek már címe is figyelemre méltó, szerzője pedig a régiónkban ismert alkotó, Devecseri Zoltán. A Harmadnapok című kötet korábbi és friss verseinek válogatása. Alkotói tevékenységéről címszavakban elmondhatjuk, hogy az azóta ikonikus szombathelyi Sor című antológiában, 1971-ben indult, többek között Nagy Gáspárral együtt. Népművelőként és tanárként dolgozott, de időről időre verseivel is jelentkezett folyóiratokban, antológiákban, több önálló kötetben. Baka Istvántól Tornai Józsefig kitűnő költőtársak biztatták írásra, visszaigazolva tehetségét. A népi gyökerű metaforikus líra viszonylag kevésbé ismert, de erős képi nyelven megszólaló, tiszta szellemű alkotója. A Győr–Moson–Sopron vármegyei Hövejen él. Vele beszélgetek.

1./Csornán születtél, Szanyban gyerekeskedtél, Sopronban érettségiztél, a Főiskola előtt voltál vasutas, nyomdász és Kalocsán katona. Beszélj egy kicsit arról, milyen volt a gyermekkorod?

Rendkívül gazdag volt a gyerekkorom, apám Délvidékről származik, anyám szanyi parasztszülők első gyermeke volt, anyai nagyszüleimmel töltöttem a legtöbb időt. Nagyanyámmal templomba jártam, nagyapámmal a határt jártuk tavasztól őszig. Sok-sok mezei élményben volt részem, többnyire csak mint szemtanúnak: szántás, vetés, aratás, tehenek, ló „társasága”, esti kukoricafosztás stb. Szüleim kertészek voltak, ebből tisztesen megéltünk. Öten voltunk testvérek, magam a legidősebb, utánam született két öcsém és két húgom. Szanyban éltem nyolcadikig, ezután kollégium, munkásszállás, albérlet, laktanya. A középiskolát Sopronban végeztem a Széchenyi István Gimnáziumban, majd az általad is sorolt életesemények után jelentkeztem a Szombathelyi Tanítóképző Intézet népművelő- könyvtáros szakra…

2./A szombathelyi főiskola népművelő-könyvtár szakán végeztél, egy olyan közegben, amely országosan egyedülálló színvonalon bocsátott ki olyan népművelőket, akik azóta a szakma gerincét képezték. Milyen emlékeid vannak a főiskoláról és tanáraidról?

Azért Debrecenben és Budapesten is kiváló oktatók és hallgatók igyekeztek a kultúrával élni és megszerzett tudásukat továbbadni gyakorolt hivatásukkal a „népnek”. Ez hitünk szerint sokszor sikerült, lelkesek, megszállottak voltunk, az aczéli „három T” ellenére is. Most, nyugdíjasként árnyaltabban fogalmaznék, saját évfolyamom egésze is az akkori és a mostani társadalom tükre volt, mind szakmai, mind ideológiai-világnézeti-politikai irányultságát tekintve. A főiskola viszont valóban színvonalas intézmény volt, néhány kiváló tanárunk alapvető szellemi értékeket adott nekünk.
Személyes elfogultsággal (hosszabb lenne jóval a teljes névsor): Dr. Nagy Árpádné Paksy Ágnest és Dr. Kiss Gyulát emelném ki, akik az esztétika, a művelődéstörténet tárgykörében „mindent” (is!) tudtak…
Fogyatkozó évfolyamunk minden tagjához barátság fűz (néha: „vitatkozó” barátság), most már évente találkozunk. Magánéletemben fontos, hogy évfolyamtársnőm, Horváth Erzsébet I. jött hozzám feleségül, három gyermekünk született. Ma már hat unoka „fiatalít” bennünket (egyetemistától óvodásig)…

3./ Ikonikus lett a Sor című antológia, amely 1971-ben példaértékű módon tíz, akkor még fiatal költő verseit mutatta be. Azóta szinte többen is az utóbbi évtizedek meghatározó alkotói lettek. Hogyan határoznád meg ezt az indulást. Mit jelent Neked ma a Sor, s kikkel tartod a kapcsolatot?

Nagy esemény volt a SOR című antológia kiadása nekem is, bár indulásomat az 1968-as évhez kötöm, az akkori Népszavában Tamás Menyhért jelentette meg első versemet Fábián Zoltán ajánlására.
Szombathelyen a JELENTKEZÜNK című föiskolai periodika hozott össze Majtényi Karcsi bácsival, Nagy Gáspárral. A Vas Népe is közölte verseimet, Konczek József volt az irodalmi rovat szerkesztője. Két költő-tanárunkra, Káldi Jánosra és Cs. Nagy Istvánra is jó szívvel emlékszem. Nagy Gáspárral és Konczek Józseffel sok évtizedes kapcsolatban maradtam, jóval később találkoztam Veled, a kérdező Pődör Györggyel. Emberileg sokra tartottam Balogh Józsefet is, aki belátta, hogy „alkalmazott” költészettel alkot értékes, ám inkább didaktikus gyermekverseket. Az élre mindenképpen Nagy Gáspárt és Konczek Józsefet gondolom, magamat nem rangsorolom. A Pődör-versek a legmívesebbek közé tartoznak, nagyobb önbecsüléssel akár az „élre” törhetnél. A többieket nem olvasom (mert nem írnak, vagy szemléleti-értékrend-beli következetességem ezt diktálja. Néhányan meg abbahagyták a versírást. Ma nekem a SOR egy könyvespolcon lévő „ékszer”, évente megsimogatom, de kissé poros lesz tőle a kezem. Évfolyamunkban sokan írtak, volt aki később „vallotta be”, hogy költő: Bárdossy Pál, C(z)ukor György, Baka Györgyi (utóbbiak ketten több kötetes alkotók) és még többen is…

4./Avass be bennünket sikereidbe, kudarcaidba! Hány önálló kötettel rendelkezel és milyen irodalmi antológiákban, periodikákban szerepeltél eddig? Mire vagy leginkább büszke?

A sikert számomra a találkozások, barátságok sokasága jelenti. Egyszer összeírtam vagy 200 nevet, akikhez bármikor bekopogtathattam volna egy szelet „szellemi zsíroskenyérre” (sőt: igazira is!).
Publikációs gondjaim sohase voltak. Négy önálló kötetem jelent meg eddig. Húszegynéhány antológiában szerepeltem, legtöbbször a Zilahon évente kiadott Költészet Tavasza című többnyelvű kötetekben. Periodikák, napilapok: Jelenkor, Hitel, Tiszatáj, Dunatáj, Műhely, HepeHupa, DunaPart Somogy, DunaPart, Magyar Múzsa, Aranypor…;Népszava, Magyar Nemzet, Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság Kisalföld, Vas Népe, Somogyi Néplap, Tolnai Népújság…

5./ Érzem verseid alapján az egyfajta eltéphetetlen köteléket a Sorral kapcsolatban Nagy Gáspár vonatkozásában, hiszen a kötetben együtt indultatok. Hatott-e Rád az a népi és keresztény szellemiség, amelynek ötvöződése nála egymást támogatta? Hogyan ápoljátok az ő emléket?

Nagy Gáspárral és Családjával 1970-2007 között (a Családdal azóta is) folyamatos baráti-szellemi kapcsolatot tartottunk, éppen ahol népművelő-könyvtárosként dolgoztunk, mindenhova meghívtuk Gazsit (Pl: Szombathely, Bonyhád, Szekszárd, Nagymányok, Szany, Kapuvár).
A keresztény szellemiséget én is otthonról hoztam, szüleim, nagyszüleim hitvalló keresztények voltak, mint nagyjából az egész falu. A népi értékeket a helyi néptánc-kórus hagyomány közvetítette. Negyvenöt előtt Kokas Kálmán hozta létre a Bokréta Együttest és a Szent Imre Daloskört. Lánya, Kokas Klára Kodály-tanítványként a zenével nevelve-gyógyítva világhírű lett… Énekesek, néptáncosok neveit sorolhatnám, de ez egy külön beszélgetés lehetne Töreki Imrével, aki évtizedekig vezette a Bokrétát…

6./ Első versesköteted 1986-ban Szekszárdon jelent meg, Mikor mozdulnak a kulcsok címmel. Hogy kerültél Szekszárdra? Mesélj a kötetről, mert ezzel nem találkoztam valahogy.

1973-tól Somogy megyével volt ösztöndíj-szerződésünk, márciustól már feleségemmel együtt Csurgón dolgoztunk a Csokonai Vitéz Mihály Művelődési Központban. Egy év múlva Bonyhádra hívtak bennünket, 1978-tól én Szekszárdra jártam be újabb munkahelyemre (mai nevén: az Illyés Gyula Megyei Könyvtárba).
A verseskönyvet könyvtári munkatársaim adták ki, egy leendő sorozat első köteteként (ALKALOM I.), fölnevelő falumban, Szanyban mutattuk be először, az előszót író Baka István  barátom is eljött a számomra megtisztelő eseményre. A győri MŰHELYBEN Kerék Imre írt a kötetről értő-segítő recenziót

7./ A 2012-ben megjelent Zsindelyszárnyakon megismerésére volt lehetőségem. 1986 és 2012 között milyen munkáid jelentek meg? Avass bennünket be a Zsindelyszárnyakon titkaiba!

Ebben az időszakban kiemelten szakmai munkámnak éltem, sokat publikáltam a Kisalföldben, a Műhelyben. Fodor András többször is közölt a Somogyban, Villányi László Nagy Gáspár köteteinek ismertetését bízta rám. Ötödmagammal szerepeltem még a MAGÁNMITOLÓGIA című győri antológiában. 2003-ban Zilahra kaptam meghívást egy magyar-román költőtalálkozóra tavasszal, ősszel pedig zilahi barátaim adták ki Hármas ének című versfüzetemet születésnapi ajándékként októberben.
A Zsindelyszárnyakon – kötet már egy teljesebb kötet lett a győri HAZÁNK Kiadó (igazgató: Szabó József) és a zilahi nyomda (vezetője: Major István) segítségével. Recenziót Joó (Tönköl) József írt róla. Ki kell emelni, hogy két könyvemhez is Szilágy megye talán legjobb képzőművésze, Szabó Vilmos készített illusztrációkat és borítótervet.

8./A Harmadnapok a legfrissebb köteted. Sok méltatást olvastam róla, nem akarom azokat idézni. Mesélj a kötet keletkezéséről, tartalmáról és üzeneteiről!

A Harmadnapok közel három évig formálódott, miközben az Akik tollat fogtak c. Répce menti antológia két kiadásban is megjelent. A Harmadnapok kötet illusztrációit részben ifjúkori barátom édesapja, Vitéz Pataky Ferenc festményeiből és grafikáiból válogattuk. Kiemelten a kapuvári Czanik Ferenc rajzai, borítóterve és Nagy Gáspár emlékére készített festménye asszociál a versekre, egy Móser Zoltán fotógrafika is szerepel, én csak a „szövegíró” voltam. Kiadóm a Magyar Nyugat lett Szombathelyen, ennek Dr. Gyurácz Ferenc a vezetője. Gyurácz Feri már tizenéves korában olvasta a SOR-t, és jó érzésekkel jegyezte meg az én nevemet is. Megkerestem, és a két éves „járvány-szünet” alatt példás empátiával telített együttműködésünk eredményezte ezt a szép, remélem egyben jó válogatást régi és újabb verseimből. Sokak visszajelzése ( köztük: Cs. Varga István, Korzenszky Richárd, L. Simon László, Kiss Benedek és mások..) további alkotómunkára köteleznek. Ahogy talán Illyés Gyula írta: „Aki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba.” Ez akkor is igaz, ha ma már sokszor mondom el magamnak egy népdal szavait: „Olcsó már a pásztor, nincsen becsületi,/ A nagygazdák előtt mind huncut a nevi. / Ha valamije van, azt mondják, hogy lopta,/Ha semmije sincsen, hogy elkorhelkodta…”. A kötet 50 év életeseményeit villantja fel, mélységes tisztelettel mestereim, barátaim, szeretteim iránt.

9./Mi a véleményed a kortárs költészetről? Van-e ars poeticád?

Bizonyára a mai költészet is maradandó értékeket hagy az utókorra, de a teljes magyar költészet annyira magas szintű, világszínvonalú, hogy nehéz lenne megjósolni: hányan maradunk (itt egy kis mosoly kéretik!) említésre méltók 200 év múlva

10. Hővejen élsz, az átlagember alig hallott a helységről? Hogyan alkot ott a mai költői éned? Milyen terveid vannak?

Hövej ideális hely lenne az alkotáshoz, aligha ezen múlik a termés. Hövej pedig éppen idén érte el, hogy 150 éve varrott világhíres csipkéje hungarikummá váljon! Terveim még homályosak, de vannak.
Nagy Lászlóval szólván: „Nem a lemondás érik, /lerogyni nem szabad - élve!”

Remek és találó idézet, illik Devecseri Zoltán egyéniségéhez, életszemléletéhez. Bár ritkán találkozom verseivel, megjelent kötetei is elsősorban a „beavatottakat” érik el, de tudni kell, hogy Tamás Menyhérttől, Baka Istvánon át Tornai Józsefig, mindegyik nagyra értékelte költészetét.
Érdemes odafigyelni erre a kevés szavú, de igazi költői méltóságú lírára, elfogadva, megismerve és számon tartva értékeit. Megtisztelve érzem magam, amikor verseket kapok tőle olvasásra, egyfajta üzenetként, hogy versei tükrén át szimbolizálja a SOR egykori társai felé sugárzó barátságát!

Devecseri Zoltán: Harmadnapok

Nagyszombat múltán, írva van:
mégis-remény száll föl velünk,
harmadnapok jönnek,
újra-komponált dallamok
üzenik: a sír nehéz kő
nem akadály, elgördíti
egy Bartók-hangsor vihara
vagy az Aranymiatyánk
hosszú türelmű áhítata,
üres templomok kórusdala,
hangszerünk meggyfatörzsből hárfa:
„…Alleluja, alleluja” -
Madárrá lettünk,
röppenők, fellegajtóig érkezők,
szárnycsapásunk számolatlan,
a valahai-mély
fehérizzadású égi esély
visszatér
(szárnyainkon emlékezet) -
Hazabotorkálnak a siratóasszonyok
fényt keresnek, élő napot,
s fogyó jövendőnk bozótosából
egy szózattal, földi beszéddel
ideérnek a Harmadnapok!

Devecseri Zoltán: Berzsenyi csöndje

Nem dúl már port az éggel
összezavarva halottas ének:
fű sír csak, jégverte faág,
s kövül fészekbe madárszó…

Pallérozatlan elmével asszony
ringatja a gyermek-időt,
dörgő férfirajzzal
májusnak villáma tornyosul,
hajnali csillagnak
nincs gyújtható étek:
néma homály virulmánya
lombosodik düheinkre…!

Mégis – a korhadó csöndből
nyirkos erő ráz öklöt a fényre,
az égtartó bércek megkopott fejére,
sérült havas szerelmünkön
északi szél karmol végsőt -
A Ság teteje már messze sötétlik,
repülő életünk napja, ege zárva,
s a Házban kőből faragott
énektől dől össze az Asztal…!