Harangszó, vagy levesnóta
Írta: Szuly Gyula
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 307
Harangszó vagy levesnóta
Megkérdeztem a nyugalmazott egyetemi tanár barátomat, aki könyvemet sokaknak ajánlotta, hogy milyen visszhanggal találkozott.
- Azt várod, hogy a dicséreteket mondjam, - vannak is, - így hát kezdjük inkább egy negatívval - mondta a barátom.
- Halljuk a negatívat!
Elmondta, hogy Budakeszin, ahol a nyaralójában lakik, a legnépszerűbb poharazóban megbarátkozott egy katonatiszttel, aki tábornok volt a Horthy-korszakban, - és szintúgy kitelepített volt a Rákosi-korszakban, mint én. Mivel az én könyvem a kitelepítésről szólt, természetes dolog, hogy nagyon is érdekelte. Súlyosan rossz véleménye van a könyvemről.
- Áhá - mondtam gyorsan. - Persze, úgy gondolja, hogy a kitelepítésről neki kellett volna írnia, de nem írt semmit. No, ezt a dolgot ismerem, amikor valaki meghallja, hogy más írt valamit, amihez hasonlót ő is átélt, akkor rögtön kiderül, hogy ő is író és sokkal inkább lenne hivatott a témáról írni. Csakhogy egy nagy különbség van: aki írta, az megírta, ő pedig a nagy tehetsége ellenére nem írt semmit. Közismert jelenség ez.
- Ohó! Abban a pillanatban, amint egy negatív vélemény hangzik el, máris felfortyansz, megállapítod, hogy aki nincs elragadtatva a könyvedtől, az mekkora marha, - miközben állítólag érdekel az olvasók véleménye.
- Nohát, akkor halljuk, mit kifogásol!
- A legelső és legfőbb kifogása, hogy nincs a könyvedben harangszó.
Hol volt abban a községben harangszó? - Hogy lehet, hogy ott a harangszó nem szövi át a hangulatot, - hogy nem volt ott vigasztaló?
- No, látod, csakugyan, ez egy marha. A harangszavával együtt. Itt tipikus jelenségként mutatkozik az, amit az előbb mondtam. Ő az író, ő az, aki tudja, hogy harangszó nélkül a téma megírása nem ér semmit. Majd ő megírja azt a harangszót. Aztán majd én elolvasom és megmondom, hogy mekkora marhaság. Csak hát ő ugye nem ér rá arra, hogy regényeket írjon, mint nyugdíj nélküli nyugdíjas tábornok. De, legalább nagy irodalom kritikus ott, abban a poharazóban.
- Na, - mondja a barátom - itt az érzékeny szerző, aki egyetlen negatív véleményt sem képes elviselni.
- No, akkor elmondom neked, milyen volt az a harangszó. Volt az ottani életemben, Jászapátin egy nagyon kellemetlen munkaviszonyom. Egy olyan kőműves mellett voltam akkor két hónapig segédmunkás, akit a többiek nem vettek be e karbantartó szövetkezetbe, mert nem csak tehetségtelen volt, de kiállhatatlan is. Két segédmunkásra volt szüksége, és nem vállalkozott más, csak én és egy hozzá hasonlóan kellemetlenül hülye 15 éves gyerek. Ezekkel dolgozni minden perc kínos volt. Olyan helyen dolgoztunk, melyhez közvetlen közelségben volt a templom, és mikor megszólalt a déli harangszó, éles visítással tépte a füleket abban a helyzetben. - De megváltás volt. Haza lehetett menni ebédszünetre. Erre felkiáltottam:
- Na, megszólalt a levesnóta!
A kellemetlen gyerek ilyenkor rendreutasítólag rám szólt:
- No, már maga is a kommunistákkal tart? - Amikor a mi drága Hunyadi Jánosunk emlékére elhangzik a harangszó, akkor maga ilyen kommunista jelszót kiált, hogy "levesnóta"?
Miután felvilágosítottam, hogy az is téves legenda, mely szerint Hunyadi győzelmét jelentette a harangszó, mert hiszen már előbb el volt rendelve, akkor a gyerek kijelentette, hogy ez is a kommunista szólam, mert azok akarják letagadni Hunyadi győzelmét és a harangszó jelentését.
A barátommal folytatott beszélgetés után megkérdeztem a nővéremet, aki, mint szentségekkel élő katolikus, rendszeresen járt templomba, hogy emlékszik-e az ottani harangszóra.
- Hát, ott nem volt harangszó - felelte a nővérem. - Akkor hallottam először a harangot, amikor félreverték, hogy feljajgasson '56-ban, mert az oroszok bejöttek, hogy leverjék a forradalmat.
Kiderült, hogy a nővérem soha nem hallotta előbb a harangot. Az ő számára a kitelepítés éveiben, - de még utána sem harangoztak ott. Ő nem hallotta.
Ekkor emlékeztem arra is, hogy a jászapáti templom vezető papja, akit "esperes úrnak" hívtak a hívők, amikor az első kitelepített meghalt, megüzente többeken keresztül, hogy nem szeretné, ha kitelepítettek gyűlnének össze a temetésen. Kellemetlen lenne neki, ha a kommunisták azt mondhatnák, hogy kitelepített gyülekezetet hív egybe. A nővérem talán ezért nem hallott harangszót, miközben Jászapátin is szentségekkel élt, - és talált egy számára rokonszenves papot, akit később én is megismertem, - és akihez elment néha gyónni. Az a pap nagyon különbözött az "esperes úrtól". Ennyit a harangszóról.
Mikor a barátomnak ezt elmondtam, azt mondta: ez nagyon érdekes. Tehát nekem ez volt a harangszó. Kár, hogy ez kimaradt a könyvemből....