Generációk
Írta: Szabadkainé Ágoston Eszter
Közzétéve 11 hónapja
Megtekintések száma: 328
GENERÁCIÓK
1948
Lágyan cuppant a fekete sár az óvatosan lépkedő talpak alatt. A kis alföldi falura már leszállt a téli este, csupán az apró parasztházak ablakaiból itt-ott kiszűrődő halvány lámpafény oldotta a kanyargós, keskeny utcára boruló feketeséget. A vékony kéményekből szénszagú füst gomolygott...
A három pár láb egymás nyomában járt. Legelöl ment Nagyapó, fülére húzott kucsmás fejét mélyen lehajtotta, báránybőr bekecse kicsit már átázott a csendesen permetező esőben. Erősen a lába elé figyelt, nehogy valami mély keréknyomba lépjen. A Don-kanyart is megjárt, elfagyott lábujjú, fájós bal lába így is napról-napra jobban jelezte a megélt esztendőket. Bagó sárgította, csontos kezében lassan imbolygó fényű lámpát tartott, melyben egy hatalmas kocsisgyertya égett, mutatva az utat a gyerekeik portája felé.
Mögötte ballagott Nagyanyó. Fekete nagykendőjét szorosan magára tekerte, lábán meleg csizma. Az ura hozta a legutóbbi vásárból, nagyon büszke volt rá. Bütykös, agyondolgozott jobb keze kockás batyut cipelt, benne nemrég kisült, forró szilvalekváros kőtt kiflivel. Időnként hátranézett, olykor szólt is:
- Csak óvatosan Kisonokám, el ne csússz!
- Vigyázok Nagyanyó! - felelt rá az öt éves Ferkó. Boldogan tocsogott a gödrös lábnyomokban, apró usánkája melegen borította szőke fürtös, kerek fejét. Pirospozsgás arcán örömteli mosollyal, csillogó szemekkel várta, hogy hazaérjenek a szüleihez. Az évente fehérre meszelt, édesapja építette vályogházba, a kemence fűtötte apró ablakos szobába, fonott kontyú édesanyja ölelő karjaiba.
Tudta, hogy a szőttes terítővel letakart asztalra már kikészítették a magyar kártyát a családi kártyapartihoz, a cserépkorsóban várja őt az este fejt friss tej, a kemencesutban meg a kukoricacsutkával megrakott kis szekér, amit még Nagyapó faragott neki a hadifogságban. És egy felhőtlen játékkal, csattogó kártyalapokkal és hangos nevetéssel eltelő, meghitt este.
1978
A halványzöld konyhabútor előtt gyümölcsmintás viaszosvászonnal letakart garzon konyhaasztal állt. Az asztal sarkára már odakészítve a "filléres zacskó", az esti ultiparti elmaradhatatlan kelléke.
A hajszálvékony, metszett levélmintás üvegpoharak is a tálaló szekrényen csillogóra törölve várták, hogy beléjük töltsék a szomszéd gazda idei, halványsárga házi borával vegyített, szíkvizes fröccsöt.
A barátságos meleget ontó, fehér zománcos konyhai sparheltből Nagymama óvatosan - a szélét ronggyal fogva - szedte ki a forró, gőzölgően illatos, kapros-túrós lepénnyel tele tepsit. A másik nagy kedvenc, az apró pereces bádogtál már késő délután óta a szoba asztalon állt, letakarva egy konyharuhával, várva az imádott unokákat.
Vége az esti Híradónak. Nagytata kikapcsolta a lakkozott faburkolatú, fekete-fehér televíziót, melyet nemrég vettek az idei „TSZ-jussból”.
Nagymama még egyszer megnézte a fűtetlen kamrában a csokis-vajkrémes piskótát. Elégedett volt. Igen, már jól kifagyott és a villával rajzolt minta is szépen látszik. Büszkesége, az üveges előszobába nemrég vásárolt linóleum is felmosva. Már igazán jöhetnének...
Végre csengettek. Az udvari gyenge villanyégő fényénél, a tavaly betonozott sima, kerti járdán Nagytata lassan kiballagott a léckapuhoz. Boldog volt. A várva-várt család megérkezett.
2008
Nagyapa némán ült a fotelban és az esti Híradót nézte.
Már ez se a régi - gondolta -, ahány adó annyi hír, annyi téma, annyi vélemény. Csak összezavarja. Fázós térdén egy kiszolgált, de még puha pléd, Nagyanya gondoskodásának jele.
- Kérsz egy teát? - szólt be most is a konyhából, és pár perc múlva már hozta is a gőzölgő, illatos teával teli csészéket. Kettőt.
Sóhajtva leült, megfogta Nagyapa kezét és lassan, szürcsölve inni kezdte a teát.
- Nem telefonáltak a gyerekek? - kérdezte csendesen Nagyapa.
- A héten nem… - hangzott a halk, szomorú válasz.
- Talán majd holnap… - tette még hozzá Nagyanya, de egyikük se hitte.
Csendben merengtek az eltelt éveken, a sorsukon. A sorson, mely a két fiukat messze sodorta tőlük, a sorson, amely a múlhatatlan szeretetük és a technikai vívmányok adta lehetőségek ellenére egyre távolabb vitte őket a hosszú évek alatt.
Pedig a gázfűtéses, barátságos lakásban kellemes meleg honolt, a jégszekrény is tele volt fagyasztott holmival, és az ízlésesen csempézett fürdőszobájukban büszkén állt a „full extrás” zuhanykabin. Mégis...
- Hozom a gyógyszereidet, aztán fekszünk… - állt fel egy kis idő múlva nehézkesen Nagyanya és lassan kiment a szobából.
Nagyapa meg csak ült, miközben dolgos, sokat megélt kezeivel dörzsölgette fájó térdét. Holnap…
És egyszer csak felötlött benne egy réges - rég volt téli este, amikor szeretett nagyszülei háta mögött, boldog kisgyerekként, vígan botorkált a cuppogó, falusi sárban.