Csalódásvers
Írta: Kelebi Kiss István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 235
Csalódásvers
Egem hibátlan vásznát megsebezve,
határsértő arcod egy éjszakán,
amíg az értelem radarja leste,
úgy tűnt, önként repteremre száll.
Ma már tudom, minden hiába volt,
a deltaszárnyú versek visszatértek,
most messze vagy, s egy újabb riadót
nem élne túl a virrasztó személyzet.
*
E rajz már nem rád hasonlít,
idegen vonalrendszer ez,
híd nélküli folyó, folyótlan híd.
Torkolat, mely forráshoz evez.
Zászlója vesztett győzelem,
elvermelt csók-emlék a nyelv alatt,
de belül még működő kohó
udvarán lassan kihűlő salak.
*
Hiányod szobrán
évek tollászkodnak.
Nem látja senki,
csak én állok előtte.
A japán turisták
egyszerűen
átsétálnak rajtad,
és az eső is
csupán bennem
csorog le vállaidról.
*
Hány éve már? Itt,
ahol állok.
A tér, a végállomás,
a platánok.
A hó, a tél, a kék kabát
majd este lett,
én tavasznak éreztem
a telet,
mely most is itt bolyong.
Látom. Visszanéz,
majd elfoszlik. Nincs.
Nehéz.