Az ágy
Írta: Nagy Andrea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 270
Hephaisztosz, Aphrodité, Árész
Hephaisztosz:
(ötvösmunkát készít, közben morgolódik) Nyakláncot a hölgynek! Karkötőt! Csengettyűt, kösöntyűt, kesztyűt, lábtyűt, kütyüt! E durva ujjaknak hála... erre használja, meg néha masszázsra... De mit csináljak, mikor azt mondom: vége, Zeuszra! - mindig körülhízeleg a boszorka...
Segéd kentaur: Uram, úgy hírlik, becses felesége újra készül szépségversenyre, hogy felséges bájait más Istennőcskékkel összemérje, hihihi...Tudom, Ön nem kedveli az efféle hívságot...
Hephaisztosz: Hallgass fickó vagy megbánod! Emlékeztetlek, kettőnk közül ki a halhatatlan.
Kentaur: Ó Uram, csak nem képzeli, hogy ugratni akartam?...
Hephaisztosz (egyedül): múltkor valami rohadt almán veszekedtek, most meg ez a nyavalyás szépségverseny. Még csak az kéne, hogy én odamenjek - sántán, szakállasan - az efféle népség a munkát lenézi, csak amit kiizzadok, az eredmény kell néki. Engem csak nevetnének és sajnálnák a feleségem, aztán vígasztaló akadna nyomban, nem is egy. No persze így is akad. Az úrfi kerülgeti újabban, azt nyeríti ez a gyalázatos kentaur - nem volt az úrfinak elég a kráter, ahova két halandó dobta, na majd adok én neki, hitvesi ágyamban hemperegni. Fejre azért nem ejtettek, készítek én nászi leplet, - majd megtudja mire jó a mesterségem - minden kéjes mozdulatra újabb szorulástok lészen. Majd úgy ütöm a vasat, hogy meg ne sántuljon bele az én kicsi feleségem...
Aphrodité: Drágám, Zeusz göndörítse szakállát!
Hephaisztosz: Hmmmmm…
Aphrodité: No, ne morcoskodjék, tartsa ide az okos kis állát.
Hephaisztosz- (kicsit engedékenyebben morog) Mit akar, ellenállhatatlan fehérnép?
Aphrodité: Kicsit kifehérítem azt a sötét felleget, mely ráncolja homlokát.
Aphrodité Nimpha
Nympha:
Gyönyörűséges Istennőnk, kinek fénye ránk is vetül, hogy választhattál egy ilyen sánta füstös kovácsot férjedül?
Aphrodité: Ó, hát nagyszerű, hogy a házat nem holmi félisten vigyázza, hanem egy ISTENI férfiú (nyomatékkal ejti, kissé gunyoros de inkább játékos) ki nem végez félmunkát (kacag) otthonom nem is bíznám másra. Tetejébe a tűzzel dolgozni számára mesterség, s a ház tüze éjjel-nappal ég - nem éri hát csalódás, ki betér háztűznézőbe (megint kacag)
Egyébként meg oly édesen zsörtölődik, morgása csiklandozza fülem, s válaszul megcsiklandozom az állát - nem élhet ő már nélkülem (nevet).
Kentaur: Úrnőm nem kegyetlen hozzá kissé? Én ha Úrnőm nevét kiejtem, arca elsötétül, és máris állat a nevem.
Aphrodité: Ó te szegéééény (megcirógatja a kentaur fejét) De hát vád engem nem érhet, egyetlen pillanat alatt kárpótolok százévnyi kínokat - Azt ne mondd, Férjuramnak nincs ideje, hogy végtelen életének néhány ezer évét ily módon élje le (nevet).
Arész, Hephaisztosz:
Arész: Mesterem, kellene, mint a múltkori, olyan vért nekem, csak kicsit díszesebb.
Hephaisztosz: Nem érek rá, érkezett egy megbízásom egy különleges baldachinra. Fantázianeve: Nesszosz násza. Mond ez neked valamit?
Arész: Így hirtelen – nem.
Hephaisztosz: Nem lepsz meg még véletlen sem.
Hephaisztosz, Kentaur
Hephaisztosz: (morog magában) Mit eszik ezen a tökfilkón a feleségem, nimfa legyek legyek, ha ésszel felérem.
Kentaur: Uram, az észt itt jobb, ha félreteszi.
Hephaisztosz: Nem hozzád szóltam, ész dolgában főleg nem.
Kentaur: Ha megöl, akkor is kinyitom a számat, saját magával van baja, fogja föl! És ha valaki megmondja az igazat, azt kitömött patkóhirdetésként mutogatja a műhelykirakat!
Hephaisztosz: Ötletet adtál, gyalázatos - megbánod, ha nem tűnsz előlem – most!
Hephaisztosz, Aphrodité, Árész, Istenek, Nimfák, Kentaurok - kivéve Héra, ő nincs jelen
(Aphrodité és Árész meztelenül az ágyban, egy különös vasszerkezet tartja fogva őket)
Zeusz nevetve: "A gép forog, az alkotó pihen". Na ily mulatságot régen láttunk. Köszönjük, kedves barátunk. Mestermunka volt.
Hephaisztosz: Mit hallok? Nem élő vagyok, inkább holt. Atyánk, igazságért kiáltok!
(Az Istenekre átragad Zeusz jókedve)
Hermész: Most igazán megcsodálhatjuk e szép pár testtájait - hívjátok Pheidiaszt!
(Az Istenek nevetnek, zsibonganak, Arész és Aphrodité kínjukban velük nevet)
Zeusz: Drágáim, hagyjuk itt ezt az édes hármast, ezt a zárat más úgyse nyitja ki, csak maga a Mester - de gyanítom, előttünk ilyet tenni restell.
(Istenek el).