Alkonyhalál, avagy a költő agóniája
Írta: Zsefy Zsanett
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 195
Alkonyhalál, avagy a költő agóniája
Ribancok közt kelek minden reggel,
szajhák simítják fejemre hajnalom,
ne ments meg, ha poharamba nézek,
temető az, hol tűnik bánatom.
Ne ölelj magadhoz rozsdás, vérző alkony,
ne ámíts erdő, szakadt kabátú éj,
csak letört ága vagyok korhadt fának,
jegenyék fölé hasadt riadt, sarki fény.
Hagyj csak halni, ne kímélj te végzet,
csupasz csontomon húst nem érzek én,
idő zabálja már bomló testem régen,
de tán marad pár sor, mi egyszer felidéz.