A lényeg álarca
Írta: Tasev Norbert
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 392
A lényeg álarca
A tapintható, biztos távolság már oly mindegynek tűnik, akár két hősszerelmes között a bizton kifeszített s most imbolygó trambulin. Két szobába orvul belépő, lopakodó csend, mely magakelletőn bárkit, bármikor átölel s nem is várhat viszonzást.
Jönnek-mennek az összetett emberi érzések szótlanul dühöngve újrarendeződött baljóslatú jel: lassú, irigykedő vádolások, fogcsikorgató ítéletek, végül kétes, bohém romantikák járkálnak a feloldódni vágyó vágyakban.
Visszaiszol már a mélyülő, sok sebekből duplán vérző lélekből a burok-magány is. Úgy kívánják egymás gazdag, pőre testét, akár árván maradt csecsemők az éltető anyai melleket. Nem fekhetnek már egymás mellett harmóniák titkos ágyába burkolózón s ezt ők is nagyon jól tudják.
Babonázó, bűvös éjszakák orv-vásznán szorgos tiszavirág-szeretők módján Mindenség-áldozatokként feküsznek s égnek el. – Lassú szembefordulás a végesülő boldog beteljesülés helyett, mely már talán kicsit az örök halhatatlansággal is viselős.
Szerelemben is átszellemül két test, összeolvadó Egy-lélek, akár az oltár-szentségek a bigottság fennhéjázósága nélkül. Egymásra gondolnak alázattal, mégis erősen s hófehér félelem lepi meg őket meglepetésként, hisz nem szoríthatják már kellőképp egymást magukhoz.
Létet generáló, tudatalatti dallam lép át egyik jelenkori dimenzióból a másikba. Egymást pusztítja a jótékony szenvedély, mikor vérserkentőn egymás ajkába beleharap. Mint mikor egyszer folyam zuhanó vízében huncut-groteszk tükörképeink spiráljában felbukkan egy ezidáig ismeretlen, harmadik arc: A lényeg álarca. – Testünk, akár az íj és húr kölcsönhatásban, jótékonyan még utolszor egymásba feszül; férfi és nő eggyé fonódik a Mindenség labirintus-gyűrűiben, hogy szeressenek, szeretve lehessenek örökkön!