Tetőn
Írta: Szecsődy Péter
Közzétéve 9 hónapja
Megtekintések száma: 394
Tetőn
Egy éve élt a kisvárosban. A helybéliek nem barátkoztak vele, még a tájszólásukat is irodalmiasra fordították, ha hozzá szóltak.
Tavasszal összebarátkozott a régi víztorony őrével, egy félkarú volt vasutassal, aki fölengedte a tetőre. Ott többnyire hanyatt feküdt, nézte a negyven méterrel közelebbi eget, a felhőket.
Aznap lehunyt szemmel csak hallgatta a buszok és az autók moraját, egy vonat távoli füttyét és csattogását. Sokáig feküdt így, aztán kéjeset nyújtózott, s felállt, hogy levegye az ingét.
Tenyérnyi felhő siklott a Nap elé. A feltámadó szellő faleveleket zörgetett. A párkányon túl házak, emberek. A maguk létében. Mi lenne, ha most közéjük csapódna, mint egy fel nem robbanó bomba? Közelebb lépett a párkányhoz. Kicsit meghajolt. Megint tett egy lépést, már guggolt. Vágyott megkóstolni az ágyékszorítónak képzelt zuhanást, közben lábujjai rémülten markolták a cipőjét. Hátralépett, fölegyenesedett, aztán kettesével szedte lefelé a lépcsőfokokat. Kilépett az utcára, becsukta a vasajtót, s fölnézett a torony tetejére.
Onnan akkor vált el egy test.