Második Diák Íróműhely

Írta: Ferenczfi János


Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 622



A Hetedik Független Irodalmi Folyóirat ismét meghirdeti a középiskolás diákok számára tartandó Íróműhelyét.

Az ez év tavaszán megtartott, 8+2 alkalmas sorozat tapasztalatai alapján szeretnénk újabb tehetséges, az irodalom iránt érdeklődő fiatalokat megismerni, lehetőségeink szerint támogatni. A diákok részére meghirdetett foglalkozásokat szerkesztőink vezetik, akik közül többen maguk is pedagósusok.

Célunk nem szakmai oktatás, azaz nem író- vagy költőképzés, hiszen a művészet nem szakma, és  a "szakmai" fogások megismerésénél fontosabbnak tartjuk az önkifejezés és az önismeret fejlesztését. Az elmúlt tavasszal megrendezett első Íróműhely foglalkozásain nagyszerű munkát végeztek a diákok. Egyenrangú félként vettek részt az azokon a foglalkozásokon,  frissen született művek értékelésében, és az alkotás folyamatában mutatkozó problémák megbeszélésében.
Közülük hárman bekapcsolódtak szerkesztőségünk munkájába is, és koros társaikéval egyenrangú munkát végeznek.

Ezúttal októbertől áprilisig szeretnénk havonta két alkalommal összejönni a csoport tagjaival.
Az időpontok ütemezésénél természetesen figyelembe vettük a tanítási szüneteket is.
Az első foglalkozásra 2022. október 6-án, 17 órától kerül sor.

A továbbiakban pedig általában kéthetente, szintén kedd esténként kerül sor a foglalkozásokra.

A sorozatot új helyszínen, a Nem Adom Fel Kávézóban tartjuk, ahol ezekben a hónapokban egyéb rendezvényeket is megvalósítunk.

Úgy gondoljuk, a helyszín maga is különleges, és hasznos élményeket, tapasztalatokat ad majd a rendszeresen idelátogató fiataloknak.

 

Arra kérjük tehát önöket, hogy bátorítsák a jelentkezését azoknak a diákoknak, akiknek máris van irodalmi ambíciójuk, vagy akik érdeklődnek a kortárs irodalom iránt. Jelenleg kizárólag önök képezhetnek hidat köztünk és közöttük.

Jelentkezni az alábbi Email címen lehet: a7ikfolyoirat@gmail.com

Kérjük, hogy ha van a jelentkező diáknak kész verse, elbeszélése, vagy novellája, jelentkezéséhez csatoljon egy ilyen művet, hogy előzetesen megismerhessük őt.

A foglalkozásokon a részvétel díjmentes, ugyanakkor szeretnénk, ha komoly szándékkal érkeznének új alkotótársaink.

A foglalkozások jellege miatt a létszám korlátos, maximum 10-12 fővel látjuk lehetségesnek a hatékony munkát. Ezért fontos, hogy a jelentkezések mielőbb megérkezzenek!

  1. áprilisában szeretnénk egy tartalmas rendezvénnyel és egy színvonalas kiadvánnyal zárni a most induló, 2022-2023-as foglalkozás sorozatot, ahogy a tavaszi foglalkozásokat is lezártuk.

Egy kis ízelítő a tavaszi munkánkból: Laravel — 2022 április (ahetedik.com) (Legörgetve, a „Diák Íróműhely” rovatnál.

Bízunk abban, hogy a néhány év múlva debütáló írók és költők között lesz néhány, akiket önökkel közösen ezekben a hónapokban fedezünk fel.