„ha szeretsz, ölelsz, hiszel: ember leszel”
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 napja
Megtekintések száma: 14
„ha szeretsz, ölelsz, hiszel: ember leszel”
Irodalmi találkozó Németh Zsolt László költővel
Azt hittem, sokat tudok a vasi irodalomról, s naprakész a tájékozottságom, de rá kellett jönnöm, gyorsuló vonat ez, amelyre a hetvenes évek szellemi egóival már nem egyszerű jegyet venni. Itt a szám nem korra, hanem a hetvenes években a SOR antológiában fiatalnak aposztrofált alkotók kíváncsiságával figyelem a generációváltó lírai arcélek felvillanásait. Megnyugtató és egyben zavarba ejtő a jelen, s egyben nyugtalanító a jövőkép: hol van napjainkban és merre is tart ez az irodalmi gyorsvonat? Erről beszélgetek Németh Zsolt László költővel, aki alternatív rekreátorként (is) azonosítja önmagát.
Arra kérlek, hogy a Hetedik irodalmi olvasóinak mutatkozzál be,mert ahogy vasiként én is keveset tudok Rólad, úgy az olvasók szerte az országban is kíváncsiak alkotótársukra. Kezdjük az otthon légkörével, ahol születtél, nevelkedtél. Kik hatottak rád sorsod, pályád alakulásában?
Szombathelyen születtem, a vasi táj nevelt és tanított sok mindenre, gyermek és ifjúkorom jó részét itt töltöttem. Már az általános iskolában találkoztam olyan pedagógusokkal, akik nagy hatással voltak rám, az akkori idők ambivalens érzületei ellenére is. Az az ember, akire mind a mai napig is hálával és nosztalgiával gondolok a felső tagozatos magyartanárom volt, Gelle László. Sajnos már nincs köztünk, de szinte haláláig kapcsolatban voltunk s bátran állíthatom, hogy az ő biztató szavai, tudása, bölcsessége adta meg számomra az első lökést az alkotói úton.
Sokszor gondolok azokra a nagyszerű művészekre, akik gyermekkoromtól fogva hatással voltak rám, lehet akár zenész, képzőművész, színész. Már nagyon fiatalon ilyen emberek közt mozgolódtam, édesapám hivatása okán. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar meghatározó műszaki és háttérembere volt, én pedig sokat „tébláboltam” körülötte. Gyakran beszélgettem vele az emlékekről, nem kihagyva a humoros epizódokat, sztorikat. Az teljesen természetes volt odahaza, hogy neves operaénekesek, zenészek esténként feljöttek hozzánk beszélgetni, iszogatni. Durkó Zsoltra név szerint is emlékszem, de orosz brácsaművészekre, osztrák operaénekesre is… etc. Kocsis Zoltánnal, Gregor Józseffel közeli jó viszonyban volt édesapám, de Simándy Józseffel, Eötvös Péterrel is voltak közös emlékei, melyeknek néha én is tanúja lehettem. Amatőr énekművészként volt lehetősége ilyen óriásokkal énekelnie. de az emlékek kicsit megkoptak már, ezért inkább a neveket nem sorolnám, hisz az impressziókon, pozitív behatásokon van a lényeg.
Anyai másod-unokatestvérem, aki pap, orgonaművész, festő, gyermekkoromban sokat beszélgetett velem Istenről, világról, művészetről, még a „karmesterségbe” is beavatott, de lehet, hogy csak én gondoltam naivan annak magamat. Biztosan mókás látvány lehettem amint „dirigálok".
A költőség egyfajta lelki beállítódás, nem foglalkozás, életforma, így megkérdezem, mivel is foglalkozol? Mit jelent az alternatív rekreátori tevékenység a hétköznapokban?
Közel három évtizede dolgozom a segítő szakmában, a legtöbb szegmensét ismerem és megtapasztaltam. Öt éve önálló útra léptem és alternatív kezelésekkel, stresszoldó technikákkal, mentálhigiénés tanácsokkal próbálok segíteni, idős és rászoruló emberek napi életvitelén könnyíteni. Egyfajta kereszthordozás is Cirenei Simon módjára, persze méltatlanul hasonlítom magamat hozzá. Ez tudatos vállalás, vállalkozás belső indíttatásból.
Felemeló érzés, amikor egy beteg, járóképtelennek tűnő ember, a segítségemmel is, újból elindul, lépéseket tesz. 50 éves koromban döntöttem úgy, hogy megpróbálok kilépni az alkalmazotti létből. Nem könnyű, de nagyon izgalmas és tanulságos út.
Mikor érezted magadban először a költői elhivatottságot, kik adtak útravalót szellemi tarisznyádba? Hol és mikor jelentek meg első alkotásaid? Vannak irodalmi példaképeid?
Már kiskamasz korom óta érlelődött bennem, még egy kisregényt is írtam akkoriban, ami majdnem megjelent a megyei napilapban. Valamiért aztán úgy döntöttem, hogy inkább mégse… ha lett volna mögöttem egy olyan személy, aki táplálja bennem az állhatatosságot, önbizalmat, talán másképp alakult volna a pályám már az elejétől fogva.
A belső tűz az élet történései közepette is megvolt töretlenül, huszonéves koromban egyre kifejezettebben. Szerelmes versek, az élet dolgairól való elmélkedések szintén versben, néha prózában.
A legkorábbi publikációk talán –Egerben a MINSZ nemzetközi irodalmi pályázata kapcsán jelentek meg (56-os pályázat, Új arcok). A Nyugat-Magyarországi Egyetem Vivat Academia lapjában is többször publikáltam, miután az irodalmi pályázatukon sikeresen szerepeltem.
Érdekességképpen megemlítem, hogy a 90-es években a Vas Népe irodalmi szerkesztőségébe is vittem írásaimból. Ölbei Lívia pedig biztatva kérte, hogy hozzak még. Ma már bánom, de akkor valamiért nem teljesítettem a kérését. Így elmaradt a „vasnépés” megjelenés. A későbbiekben viszont egy születésnapra írt versemet leközölték. Az országos terjesztésű Evangélikus Életben akkoriban szintén megjelent egy művem, ami a Szombathelyi Evangélikus Gyülekezet 110 éves fennállása alkalmából született.
Irodalmi példaképeim vannak, de nem kifejezetten egy-két személyhez köthetők. Minden olyan irodalmi alkotást, hírnévtől függetlenül nagyra értékelek, ami megmozgatja a fantáziámat, elhatol a lelkem mélyéig és valami olyan pluszt ad, amit addig nem éreztem. Ismert és kevésbé ismert szerzők szerepelnek ezen a listán. Az „Óriások” közül mindenképpen megemlíteném Nagy Lászlót, Weöres Sándort, József Attilát, Nemes Nagy Ágnest, Rab Zsuzsát, Szabó Magdát és Ady Endrét. Ez most egy random felsorolásnak tűnik, viszont ha felidézem magamban azt az élményt, ami olvasásuk közben foglyul ejtett, határozottan megerősít a választásaimban.
Érdekesek a szonettjeid, egyediek és kifejező tartalmukkal hatnak az olvasókra. Milyen irányzatokat tartasz a ma fiatal olvasóinak ütősnek?
Nagyon szeretem a klasszikus versformákat, de tisztában vagyok azzal, hogy ez manapság sajnos nem igazán népszerű. Ennek ellenére örömmel és alkotói élvezettel használom ezeket a formákat, köztük a szonettet is. A klasszikus petrarcai forma az irányadó, de a rímképletekkel én is szeretek játszadozni. A deákos verselés szintén izgalmas terület számomra és azt hiszem, hogy a ma emberét ugyanúgy meg tudja szólítani, mint egy kötetlen szabadvers. Manapság divat felrúgni a szabályokat, kereteket, határokat, de ha maradandót akarunk alkotni, úgy hiszem szükség van a klasszikus szerkezetekre. Ugyanilyen izgalmas feladat egy szabad, prozodikusabb vers megírása, sőt a rapszövegeket is nagyon kedvelem. Összességében nem kifejezetten formai elvárása van annak, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani. A jól megírt vers megtalálja őket.
Első versesköteted 2020 tavaszán jelent meg Örömhalász címmel. Ízlelgetem a szót. Az öröm magától érthető, a halász is, de együtt különös hangsúlyt kap a ma embere lelkében. A versek mégsem a hedonista, élj a mában hangulatát közvetítik, sokkal inkább azt az örömet, amelyik felelősségteljessé teszi az emberi kapcsolatokat. A „Péter-i” emberhalászat közelségében a lelki örömökkel való azonosulást érzem. Mutasd be olvasóinknak ezt a kötetedet!
Nagyszerűen látod a kötet lényegét. Ezek a versek az elmúlt 15-20 év alkotásai, egy középkorú ember útkeresése, válaszai és kérdései jelenünk dolgaira. Át-átszövi a meggyőződéssé vált istenhit és a kételkedés ambivalenciája, mert ilyenek vagyunk. Semmi nem fehér, vagy fekete, létünknek árnyalatai vannak, erre utalnak a borító színei is. Fontosak az evilági örömök, de ha nem oldódik fel abban a transzcendens teljességben, ami mindent és mindenkit meghatároz, akkor csak öncélú időtöltésnek nevezhetjük. Ahogy meg lehet szentelni a kenyeret, a bort, vagy egy házat, úgy ezeket az örömöket is magasabb szintre tudjuk helyezni ennek fényében. Természetesen gyarlóságomról és vívódásaimról is látleletet ad a kötet.
A költészet egy kicsit jövőhalászat is, s a költő lelke érzékeny iránytű. Hogyan látod a ma emberét és milyen tanácsokat adnál a fiataloknak?
Ez egy nehéz és összetett kérdés, de megpróbálok röviden és érthetően válaszolni.
Nem vagyok próféta, vagy látnok, mégis azt érzem, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. Vannak jó tendenciák és a modern kor vívmányai nem feltétlenül csak rossz irányba vihetik a fiatalokat. Ennek ellenére a többség a kisebb ellenállást választja. A megküzdés, késleltetés, türelem egyre kevesebb. Azonnali, instant sikereket szeretnénk, feltétlen elismertséget lehetőleg kevés munkával. Ezt látom sajnos néha irodalmi területen is a pályázatok és könyvkiadás mezején. A mai fiatalokról semmilyen negatív kritikát nem fogalmaznék meg. Hivatásom és munkám során rengeteg pozitív megerősítés ért velük kapcsolatban. Azt látom, hogy a felnőtt társadalom, különösen a korosztályom, ráfeszült az anyagi javak hajszolására, miközben felnő egy olyan nemzedék, amelyik a problémáit igazán csak a digitális térben tudja ventilálni.
Az élő szónak és szemkontaktusnak nincs alternatívája. Ha egy fiatal szemébe nézek, szinte kivétel nélkül, látom benne azt a megmagyarázhatatlan csalódottságot és kérdést, amit az idősebbek felé sugároz. Nagyon sok tanulmány és esszé született a megoldásokról és a lényege mindegyiknek úgy látom az, hogy nem beszélgetünk, nem figyelünk egymásra őszintén és felületesek az emberi kapcsolataink. Ezen kellene mindenkinek változtatni a saját mikrokörnyezetében. Nem vagyok olyan bölcs, hogy tanácsokat osztogassak, de némi iróniával azt üzenném a fiataloknak, hogy jobban tolerálják gyarlóságainkat és neveljenek bennünket! A fiamnak többé-kevésbé sikerül is velem kapcsolatban.
Második versesköteted a Csendtükrök címet viseli, mely azonnal az elmélyült önmagunkba nézés képzettársítását indítja el bennünk. Ez a kötet életünk nehéz időszakában készült, amikor a kényszerű bezártság a csend tükörgalaxisába kényszerítette elménket. Mesélj a kötetről, tatalmáról és üzenetéről! Hogyan születtek meg ezek a szellemi csillagszilánkok?
Valóban egy nehéz és furcsa időszakban született kötet, ennek ellenére az
alkotás minden fázisát és percét nagyon élveztem. Az emberi drámák, hazugságok, tanácstalanságok megérleltek bennem egy olyan lelki beállítódást, ami nem nélkülözte a kritikát, számonkérést, dühöt a költészet eszköztárának segítségével. Ebbe oltottam bele azt a szarkazmust és megoldási képletet, ami számomra egyfajta megnyugvást jelentett. Bízom abban, hogy aki olvassa szintén talál benne fogódzót és egy másik nézőpontot dolgainak jobbá tételéhez.
Lehet, hogy most másképp írtam volna más versekkel, de utólag visszaolvasva tényleg rárímel az akkori idők rezgéseire. A csillagszilánkok kifejezés különösen tetszik nekem, mert ebben a csendtükörben pont ezeket szerettem volna megláttatni.
Hol jelentél meg eddig, igazán hány könyved van már és milyen terveid vannak?
Antológiákban, irodalmi folyóiratokban, publikálok közel harminc éve. Több pályázaton díjaztak, köztük a Nyugat-Magyarországi Egyetem által meghirdetett irodalmi (2006., 2007.) és egy nemzetközi megmérettetésen melyet a MINSZ Egerben lévő szervezete hirdetett meg 2006-ban. Előbbiekben első és második, utóbbiban második helyezettként. Számos antológiában szerepeltem.
Holnap Magazin:
Téli világ (2009.)
Varázs-lapok (2011.)
Láthatatlan falak (2013.)
A Változó Világ antológiáiban 2017 óta folyamatosan jelennek meg apeváim. Az Irodalmi Rádió kiadásában Álmodból fogantam antológiában (2018.). Az Aposztróf Kiadó Ébredés c. könyvében (2018.) díjazott és meghívott szerzőként szerepelhetek. A Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége által kiadott „Új Arcok” c. kiadványban is többször megjelenhettek verseim. A SZÓ-KINCS antológia is megtisztelt bizalmával 2017-ben. Az Aquincumi Költőversenyen több alkalommal is döntőbe jutottak pályamunkáim. A Szófa nívós irodalmi portál két pályázatán a döntőig juthattam el, illetve közönségdíjas voltam.
Tagja voltam az Irodalmi Rádió alkotói csapatának, 2008 óta pedig a Héttorony Irodalmi Magazin szerzői közösségének folyamatosan. A Holnap Magazin nyomtatott és digitális változatában rendszeresen publikáltam.
A 2019-ben meghirdetett "ADY 100" összművészeti pályázat keretében az M5 kulturális csatorna honlapján szerepel egy Ady parafrázisom, "Vagyok" címmel. A 2024-ben megjelent „Ajtót nyitok a mára” című antológiában is olvasható néhány versem. Folyamatosan posztolok a Facebook oldalamon s emellett még több irodalmi portálon, mint például a Művész.Ma, Columna-apeva-juliada, Tehetséges mai írók, költők etc.
A Credo és a Mária Rádióban többször készítettek velem interjút. A Vaskarika Kultúracél internetes portálon 2011-ben költészetemről, 2023-ban pedig a megjelent verseskötetemről beszélhettem.
Bihari Puhl Levente festőművész borokat dicsérő festményeihez írtam rövid verseket, melyek kiállításain is szerepeltek illetve digitális változat készült belőle.
Saját köteteim a Miskolci Irodalmi Rádió gondozásában jelentek meg, 2020-ban Örömhalász, 2022-ben Csendtükrök címmel.
Hogyan tartod a kapcsolatot olvasóiddal? Tervezel-e kötetbemutatókat? Milyen a kapcsolatod a helyi és az országos alkotókkal?
A könyvek megjelenése kapcsán számos író-olvasó találkozón vehettem részt: Agora Savaria, Isis Galéria, K30 Irodalmi Kávézó-Budapest, szociális intézmények, idősotthonok. Meghívtak az Aranypatak Versfesztiválra Szombathelyen 2020-ban, 2022-ben Nagy Róbert alkotótársam a Szombathelyi Bohém Versfesztiválra, Rajmon Ádám pedig a Nyitra Utcai Általános Iskola irodalmi rendezvényére. Oktatási intézmények és gimnáziumok színpadán többször szerepelhettem saját műsorral, melyeken Pados Zsolt és Bernáth Krisztina segítségére mindig számíthattam. A szombathelyi BV intézetben rendszeres fellépő voltam az ő közreműködésükkel, s egy rövid ideig a dráma szakkör vezetője ugyanitt.
Előkészületben a harmadik kötetem és a reménybeli megjelenés kapcsán több találkozást szeretnék megvalósítani a jövőben.
Több prominens szerzővel ápolok jó viszonyt, ami talán a hosszú évek munkájának jutalma is. Devecsery László, Pődör György, Tóthárpád Ferenc, Nagy Róbert, Tarisznyások együttes. Bognár Stefániával haláláig folyamatos baráti és munkakapcsolatban voltam. Országos szinten Szimeonov Todor bolgár származású magyar költővel, illetve szerkesztőkkel, irodalmi portálok alkotóival is folyamatos a párbeszéd.
Végezetül beszélj az ars poetikádról, a benned élő költőről, annak hitéről és elkötelezettségéről!
Nagyon nehéz erről úgy beszélni, hogy ne tűnjek álszerénynek, vagy önhittnek. Ezt a csapdát csak úgy tudom elkerülni, ha mélyen magamba tekintek, átadom magam az intuícióimnak és hallgatok arra a belső énemre, ami független a világ változásaitól.
Hitem szerint az Isten vezetése a legfőbb útmutató és ezt mindenképp ezek fölé helyezném. Nem valamiféle megvilágosodottság és letisztult bölcsesség munkál bennem, hanem a hétköznapok banalitásában megtapasztalt szelíd, de határozott vezetés. Sokszor kerülök emiatt ellentmondásba önmagammal, a világgal. Az önfeladás érzésének csapdája néha megkörnyékez és ezt feloldani szinte lehetetlen feladatnak tűnne, ha Ő tényleg nem lenne mellettem. Az alkotói folyamat során elsődlegesen az üzenetre helyezem a hangsúlyt és semmiképpen nem szeretnék megrekedni az alanyi költészet kompromisszumaiban. Eszköznek tekintem magam, nem kiváltság hanem felelősség nap mint nap. Ha belenézek a „csendtükörbe”, mindig megkérdezem magamtól, hogy tudtál-e ma valakinek vagy valaminek a hasznára lenni, mind a hivatásban mind az alkotói munkában. Nálam a kettő összeforr és egységében nézem. Egy versben benne van az alkotó lelke, gondolatai, világlátása, bármilyen formában is íródott. Csak remélni tudom, hogy én is egyszer rátalálok arra a kincsre, amit már sokan birtokolnak, ehhez pedig egyre több alázatra és önismeretre lesz szükségem.
Köszönöm a válaszokat .Nagyon örülök annak, hogy a vasi irodalmi élet egy közelmúltban aktivizálódó alkotójával sikerült beszélgetnem. Úgy érzem, felénk a negyedik generációváltás zajlik, ami még sok csodás élményt, irodalmi katarzisokat rejteget .Ezt a tényt is érdemes lenne górcső alá venni egy a megye irodalmát jól ismerő irodalomtörténésznek. Talán Palkó István Vasi élet és irodalom című munkája volt az utolsó ilyen munka a teljesség felvállalásával, lezárva a hatvanas évek kezdetéig a feldolgozást. Voltak, vannak egyedi kísérletek ugyan,de igazán meggyőző, teljes tükörkép nem készült. Itt az ideje a tükörbenézésnek.
Válogatás Németh Zsolt László verseiből:
Légvárak
Ha szeretetet adsz sokszor tévedsz
sok rejtett pillantás megéget, metsz,
körülötted meddő, terméketlen por,
a szádban ízetlen kenyér, romlott bor…
Napról-napra egyre fáradtabb vagy,
de az a valami nyugtot nem hagy,
jeleket küldözgetsz görcsösen,
tűröd, hogy a közöny kikezdjen.
Majd ha kötőanyagod a hit lesz
lebonthatod szitokfalaidat,
nem légvárakat építesz többé
s elbírja házad a szeretet alap.
Alkonyat
Kisimulnak a nap mélyráncai
az elaggott aggódások redői,
hasztalan keresett megnyugvás
elhintett félelmei csitulnak,
elmosódott képek élessé válnak
az esteledő karcos homályban
s mit a nappal rávarázsolt arcokra
a vörössel elegyedő szürkület
az isteni aurába szelíden belesatírozza.
Krisztusarc
Homlokod ráncai
mint olajfák erezete.
Szemeidben tiszta vizű
források nedve.
Ajkaid szikár húsa
szavaid oltára.
Orrod vonala akár
a Jordán deltája.
Járomíved igája
az örök teljességnek.
Állad sekély gödre
rejti a mindenséget.
Hajszálaidban kering
a felkent kegyelem.
Füledben dúdol
az örök Isten-szerelem…
Most és mindörökké
Uram ha majd megtehetem
neked adom nyomorom, végzetem-
A létbe kapaszkodó színtelenség
vajon mit is teremthet még?
Uram, magot adj, hogy hintsem
és legalább Neked elhiggyem,
hogy érdemes kerékbe törni magam,
de nekem soha ne legyen igazam
csakis neked, mert Te tudod
egésszé tenni a szétesett mondatot.
Nem kérek, csak remélek nagyon,
önzésem ára: vizedből sem ihatom.
Ha tehetném, nem gyűlölném magam,
folyton imádnálak csaknem boldogan,
„de hol az a hit mi jogot ad erre?”
mégis vágyom borodra, kenyeredre.
Vágyom, ezért adnod nekem muszáj,
túlvilágon innen és túl nekem kijár,
mert telhetetlen vagyok és balgatag
napról-napra gyűlik bennem a harag.
Szeretnélek imádni, érezni nagyon…
Hitetlenségem ezért neked adom.
Színkeverő
Szorítsd magadhoz
karold át a tavaszt
hívd hozzád közel,
langyos leheletében
fürödj meg és hidd,
hogy a tarkaszirmú,
viráglelkű örömzsongás
nem más, mint a Téged váró
rád szálló számtalan
boldogság pillangó illanó,
kavargó, végtelen násztánca,
mézfakasztó, zöld és sárga,
tengerkék íriszű, barka bársonyú,
lengeszellős csodavilágban,
a Tavasz csalhatatlan,
embernyi mosolyában!
Haiku fonat egy romkápolnához
Lelki ablakok-
Lélegző téglák őrzik
a múlt árnyait.
Kitárul a tér…
Tornyos, vízmosta magány
kerete a lét.
Tükörkép csillan
árnyjátéka köveknek
a háló szőtte térben.
Köd mállasztotta
öröklétbe szenderült
a templomi csend…
Napfényt ízlelve
kortalanul beszédes
a mohás cserép.
Ablaknyi sóhaj,
mozaikok villannak-
Üzen a távol.
A párhuzamok
kecses ívekké válnak
a végtelenben.
Kimondatlan
Ha a szavak szétesnek
mikor nem is kérdeznek,
ha kábulatból nem ocsúdsz
miközben asztalodra borulsz,
ha sejtjeid is lázadnak
mert lehúz egy zűrös nap,
ha fagy liheg a füledbe
éjjel, délben, reggel, este
míg rozsdás vágyaid
ledöntik hited kártyavárait...
Te akkor sem mondhatod
soha azt a mondatot,
mi kisemmiz és lenulláz
reggelenként meggyaláz,
mert néha bár így érzed,
a sorsod, hogy boldog légy… végzeted!
Jelenszonett
Ezüstálcán felkínált jövő vár rád
alázat nélküli kontárokkal
miközben üvölt a hamis bordal
és nem értjük az ősapák dallamát.
Miért muszáj haladnod a korral,
a kényszer tán hallatja vad szavát?
Hisz már eladtad lelked színe-javát
míg jelened aláz tettel-szóval.
Talán hiszed még, hogy lehet másképp
s a kérkedő világ nem ejt rabul,
bár még küzd érted és meggyűr vadul.
Nevess, akárhogy szorongatnak még,
az idő törvény ül felettük is.
A legfőbb érve: vesszen a hamis!