Emily Dickinson: (Rajzold le nekem a napot)
Írta: Israel Efraim
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 70
Emily Dickinson
(Rajzold le nekem a napot —)
Rajzold le nekem a napot —
Hogy szobám falára tegyem —
S játékból melegem legyen
Ha azt mondják „Nappal vagyon”!
Rajzolj Rigót — ágon ülőt —
Hadd fütyüljön álmom előtt,
S kertelnémulás idején
Tedd félre — fikcióm —
Mondd tényleg meleg — Dél — ha jön —
Vajon Boglárka az — mi „nyal” —
Vagy Lepke az — mi „nyíl”?
Aztán — ugord át — a fagyot —
S a Rőtet — mi a fán ragyog —
Játsszuk azt hogy — nem jönnek el!
Megjegyzés:
A szerző azt játssza, hogy a fagy meg a falevelek rőtre azaz rozsdabarnára válása, tehát az ősz (az elmúlás kezdetének „örökzöld” szimbóluma…) nem jön el. De miért kell átugorni az őszt, ha úgysem jön el?… Meg aztán: aki átugorja az őszt, az mindjárt a télben köt ki (a tél a halál „örökzöld” szimbóluma…): azt ugyanis nem mondta, hogy a telet is át akarja ugorni. Lehet, hogy „a költő ezzel azt akarta mondani” (így gügyög a tanítóbácsi), hogy ’haljunk meg vidáman, tudomást sem véve róla’, de lehet, hogy ezt nem akarta mondani, és a vers mégis mondja ezt is, a költő akarata ellenére. Előfordul az ilyesmi. — Ez a meglehetősen vérfagyasztó vers úgy kezdődik, mintha egy kisgyerek beszélne: Rajzold ide nekem!… Csakhogy igazi gyerek nem az igazi nap helyett rajzoltatja le magának a nap képét, nem azért, mert fázik, nem azért, mert be van zárva saját magába és nem lát ki a napvilágra…
Miután félretétette a fikcióját, groteszk módon kiderül, hogy „tényleg” fogalma sincs róla, hogyan működik a világ odakint: azt sem tudja, hogy délben meleg van, összekeveri a virágokat a pillangókkal… Iszonyú mazochista öngúny, szinte költői öngyilkosság. Szerencse — szerencsénk —, hogy csak „szinte", hogy nem hagyta abba a versírást mint némely más magafajta költők, hanem több mint húsz évig írt és írt és írt az íróasztalfiókjának… vagy az angyaloknak vagy Istennek, akiben nem biztos, hogy hitt, és akivel ennek ellenére gyakran nem értett egyet…
Esetleg még arra is gondolhatnánk, hogy a fa a tudás fájára is céloz: ugorjuk át a felnőtté válást, mint gyermeteg felnőtt ugorjunk bele a semmibe. (A russet szó — rőt vagy rozsdabarna szín — egy almafajtának is a neve.) De mivel a gyermeki „fikciózást” már előzőleg elvetette, ez az értelmezés problematikus — bár az is igaz, hogy egy versnek nem kell olyan szigorúan logikusnak és ellentmondástól mentesnek lennie, mint valami szöveges számtanpéldának.
Emily Dickinson (amerikai, 1830-1886)
(Make me a picture of the sun —)
Make me a picture of the sun —
So I can hang it in my room —
And make believe I'm getting warm
When others call it "Day"!
Draw me a Robin — on a stem —
So I am hearing him, I'll dream,
And when the Orchards stop their tune —
Put my pretense — away —
Say if it's really — warm at noon —
Whether it's Buttercups — that "skim" —
Or Butterflies — that "bloom"?
Then — skip — the frost — upon the lea —
And skip the Russet — on the tree —
Let's play those — never come!
Megjegyzés:
1. Emily Dickinson nem adott címet verseinek, ezért a kvázi-címet zárjójelbe kell tenni.
2. Verseinek egyik jellemző sajátsága, úgyszólván idioszinkráziája a gondolatjel sűrű használata. Ez nem csupán formai vagy helyesírási kérdés: összefügg verseinek megszakításos, kihagyásos, közbeszúrásos dikciójával, nemritkán a mondattan felrobbantásával.
Másik jellemző sajátossága: nagyon sok főnevet nagy kezdőbetűvel ír.
Eme sajátosságok értelmét, indokoltságát gyakran nem könnyű kibogozni, mindazonáltal nem tartom helyesnek, hogy fordítóink nem mentik át őket, a legnagyobbak sem. Még ha pusztán külsőleges modorosság volna is mindez, akkor is tiszteletben kellene tartani a szerző intencióját, hiszen a mű az ő szellemi tulajdona; de ez még csak nem is pusztán modorosság, legalábbis nem mindig. ("The extensive use of dashes and unconventional capitalization in Dickinson's manuscripts, and the idiosyncratic vocabulary and imagery, combine to create a body of work that is "far more various in its styles and forms than is commonly supposed." — Wikipedia.)