Életidomárok - 9. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 9 hónapja
Megtekintések száma: 235
előző rész
2. FELVONÁS
(Ugyanaz a két egybenyíló tanári szoba. Szemben a falon nagy falinaptár 2018-as, február 19. bejelölve, néhány könyvespolc – Emese asztala mögött – üresen áll, Fanni asztala mellett a földön egy nagy fekete szemeteszsák áll telepakolva)
FANNI: (Bejön, tartása görnyedt, arckifejezése fásult. Egy táska, egy laptoptáska, egy nejlonszatyor és egy sporttáska van a kezében, vállán retikül. A táskáját kénytelen letenni az ajtó mellett, hogy be tudja húzni az ajtót. Ottfelejti. A hűtőbe egybe berakja a szatyrot, majd bemegy a belső irodába. Az asztalánál leteszi a két másik táskát a földre, leveszi a kabátját, a széke támlájára teszi. Bekapcsolja a számítógépeket, aztán leül az asztalához, egy darabig csak bámul maga elé, majd az asztalra fektetett karjára ejti a fejét, és úgy marad.)
SÁRI: (bejön, majdnem felbukik Fanni ott felejtett táskájában, hangja náthás) Jaj! Ez a tied, Fanni?
FANNI: (felemeli a fejét) Mi? Ja, igen! Bocs, nem volt kezem, vagy fejem behozni.
SÁRI: (megfogja a táskát, bejön a belső irodába) Behozom. Gondolom a füleden is táskák lógtak.
FANNI: Valahogy úgy! Hoztam pár táskát, hogy a könyveimet át tudjam vinni a kisirodába.
SÁRI: És minek hordasz téglákat a suliba?
FANNI: Csak a dolgozatfüzetektől szabadítottam meg az otthonomat.
SÁRI: Akkor nem is kérdezem, milyen volt a hétvégéd!
FANNI: Te sem vagy még valami jól, hallom a hangodon!
SÁRI: Hát, nem igazán! De lázam már nincs. Na, gyorsan átveszem a játszócipőmet, és gatyába rázom magam, mielőtt Robi megjön. (lecseréli a csizmáját cipőre, tunikáját felhajtva felhúzogatja a derekán a leggingset)
ESZTI: (bejön) Sziasztok! Fanni! Baj van? Rossz rád nézni!
SÁRI: Tényleg nem nézel ki valami jól!
FANNI: Csak az ilyenkor szokásos. A hétvége érdeklődés hiányában elmaradt. A főzésen és a mosáson kívül három napon keresztül folyamatosan javítottam. Zömmel fogalmazásokat.
ESZTI: Akkor legalább most kicsit megkönnyebbültél, nem?
FANNI: Tudod, ilyenkor már megkönnyebbülni sem tudok, annyira kimerülök. És persze azért maradt még javítanivaló. Elérkeztem a növény-üzemmód fázisba. Lélegzem, zöldülök, talán fotoszintetizálni is fogok.
ESZTI: (megnézi a forralót) Holnap meg még ez az ablakcsere is! Tegyek fel vizet? Kértek teát?
SÁRI: Fanninak, szerintem, kávé kellene. De én kérek! Asszem, nekem az jót fog tenni! (kifújja az orrát)
FANNI: Ja. Lehet, hogy egy kávé jó lenne. (sóhajt) Mindjárt főzök. (lassan feláll, elkezdi bekészíteni a kávét) És Neked, Eszti? Milyen volt a hétvége?
ESZTI: Akkor teszek fel vizet, majd úgyis jönnek a többiek is. (A csapból rendesen folyó vízzel először kiöblíti a forralót, majd megtölti, bekapcsolja) Na, a csap megint el van dugulva.
SÁRI: Még mindig. Hetek óta. Azt hiszem, Szilvi már szólt Sanyinak. Persze, most nagyon el vannak foglalva az ablakcserék miatt!
ESZTI: Egyébként, a kérdésedre válaszolva, Fanni: semmi extra. Igyekeztem kialudni magam.
FANNI: Hát, azt nekem nem sikerült. (majdnem elsírja magát, miközben megtölti a kávéfőző pikszisét vízzel)
SÁRI: Elég szarul nézel ki! Már ha nem haragszol meg, hogy ilyet mondok.
FANNI: A barátokban az a jó, hogy legalább őszinték.
SÁRI: Gyere ide! Hátha egy ölelés segít! Az mindig van nálam! Feltéve, hogy nem félsz a baciktól…
FANNI: Én már ahhoz is fáradt vagyok, hogy féljek! (odamegy Sárihoz, aki megöleli) Kialvatlanság ellen nem jó. Viszont mindjárt elbőgöm magam.
ESZTI: (zsebkendőt ad neki) Tessék, fújd ki te is az orrod!
FANNI: Köszi, Anyuci!
ESZTI: Azért láttam, versre volt erőd.
FANNI: Ja. Az elmefásulásban megpróbáltam megtalálni a túlélést. (bekapcsolja a kávéfőzőt)
ESZTI: Nem nyomtatsz belőle? Szerintem nagyon jó lett! Én pontosan át tudom érezni minden szavát. A többiek meg nem nézik a blogod!
FANNI: Nyomtathatok… (leül a géphez, keres, nyomtat)
kopognak,
ESZTI (az ajtóhoz megy, kilép) Nincs még itt a tanárnő! Keressétek kicsit később! (visszajön)
SÁRI: Kit kerestek?
ESZTI: Katát. Mondtam, hogy még nincs itt.
FANNI: Tudjátok mi tudatosult bennem? Az, hogy pont két évvel ezelőtt volt a kockás nap. Illetve, majdnem. Február 17-én.
ESZTI: (a naptárt nézegeti) Tényleg! Emlékszem, milyen jó hangulat volt! Valahol itt volt a kép a polcomon… (keresi) Persze, már elpakoltam. Milyen lelkesek voltunk!
FANNI: Aztán hogy pofára estünk! Az az év nemcsak a munka miatt volt fárasztó, hanem a reménykedés és aztán a hiábavalóság érzése miatt is. Utána is csak azt csinálták, amit akartak. Utána sem kérdeztek meg sem minket, sem az akkor létrejött Tanítanék mozgalmat. Szóba sem álltak semmilyen alulról szerveződő szakmai szervezettel. Kiröhögtek, cinikus, lekezelő arrogáns válaszokkal elintéztek minden felvetést. Ma már nem is értem, mire számítottunk!
ESZTI: Egy-két enyhítő intézkedésen kívül semmi nem történt.
SÁRI: Ja, annyi, hogy nem kell benn lenni 32 órát, és a benn töltött időt nem kell dokumentálnunk.
FANNI: Én egyetlen pozitív hozadékát láttam annak az évnek. Amikor István év végén, az értekezleten azt mondta, hogy köszöni azoknak a kollégáknak, akik megmutatták, hogy nem kell mindig alkalmazkodni.
ESZTI: Igen. A dioszauruszos sztori akkor halt ki.
SÁRI: (a fiókjában kotorászik) Nem láttátok a számológépem? Itt szokott lenni a fiókomban!
ESZTI: Nem tetted a másikba?
SÁRI: Nem! De a múltkor is hetekre eltűnt, nem tudott róla senki semmit, aztán egyszer csak visszakerült. Nem tudom, ki használja így! Bárkinek odaadom, ha szól! Vagy legalább utána mondana annyit, hogy „bocs, kölcsönvettem, nem baj?” Vagy valaki itt számológépfetisiszta?
FANNI: Valószínűleg, de nem tudom, ki az! Én mindig szólok! Bár sosem használom. (a nyomtató elindul, de Fanni csak ül a gép előtt, leveszi a szemüvegét, az asztalon könyökölve arcát a tenyerébe rejti. A vers az enyhén elsötétült színpadon, Fanni meglehetősen monoton előadásában, felvételről hangzik el)
elmefásulás
recsegve törnek elhalt álmaim
fásult percek irtják a gondolatot
törzsem rezzenetlen tűri
a hulló veszteséget
még lélegzem, nyugtázom
egykedvű némaságom biztonságában
még érzem a billentyűket szívemben, s
ütöm őket ujjbegyeimmel
puhán lerakódnak egyenként betűi
a monotonitásban vergődő elme szavainak
feladatáradás volt hétvége helyett
s most figyelem, túléltem-e a fulladó
görcsöket, mint mikor
mély vízben kerestem a levegő fényét
lassú színei az ismerős környezet
tárgyainak összemosódnak
régi törekvések zaja elhal
tövem kitépve macbethi várak
alá nem vonulok lomhán
vonszolom unalmát a reményvesztésnek
csak távolból nézem a megfeszített lelkesedés
kínhalálát
ez sem érdekel
még felkelt a Kell, e mázsás súlyú kegyetlenség
s már alig hallom a Lehet távolodó
dallamtalan dúdolását…
A színpad kivilágosodik
ESZTI: Szerintem, lefőtt a kávé. Kitöltsem neked?
FANNI: Köszi, megoldom. Nagylány vagyok már. Sári, kérsz?
SÁRI: Aha! Csak még elmosom a bögrém.
ESZTI: Add csak ide, majd elmosom. Nem teát akartál?
SÁRI: Köszönöm, Anyuci! De, majd azt is kérek, de előbb jól jön nekem is egy kávé.
ESZTI: (elmossa a bögrét) Szerintem ezért is van eldugulva a csap, mert valójában nem alkalmas mosogatásra, de mivel egy csomóan itt ebédelünk, kénytelenek vagyunk utána valahol elmosni az edényeinket. Lehet, hogy hozok legalább egy ilyen kis izét, ami felfogja a törmeléket.
FANNI: (tölt magának kávét) Ettől még legalább meg kellene pumpálni.
SÁRI: Ennek már csak a szifon szétszerelése segít, szerintem. Bízzunk a Sanyiban!
ESZTI: (odaadja a bögrét Sárinak) Tessék! Ja! Otthon nálunk a lányok hosszú hajszálától szokott eldugulni.
SÁRI: Talán nem kéne annyit fésülködni!
FANNI: (kávét tölt Sárinak, aztán a hűtőhöz megy) Elfogyott a kávétejszín? Ezt nem hiszem el! Pedig pénteken volt még egy bontatlan csomag! Én meg nem tudom meginni a kávémat így, feketén. A rohadt életbe! Miért nem hoz, aki látja, hogy már alig van! (leül a kinti tanáriban, magába roskad)
ESZTI: Sajnos a tej is elfogyott, amit én hoztam.
SZILVI: (bejön) Sziasztok! Ez halálos, már megint ez a bűz a folyosón!
ESZTI: Amikor én jöttem, még nem volt.
SZILVI: Hát most van! (beszéd közben lepakol az asztalánál) Biztos megint a csatorna! Én nem tudom! Nem lehetne ezt már valahogy úgy megcsinálni, hogy ne legyen minden második héten egy nap, amikor bűzlik az egész iskola?!
SÁRI: Az biztos, hogy két hete én is úgy jöttem le az egyik óráról, hogy olyan erőteljes húgyszag volt a folyosón, hogy majd elhánytam magam!
SZILVI: Egyszerűen nem hiszem el! (két csomag kávétejszínt tesz a hűtőbe) Fanni! Hoztam tejszínt, mert pénteken elfogyott. Megkínáltam Tündiéket is egy kávéval, és elhasználtuk mindet.
ESZTI: Jól tetted, hogy hoztál! Fanni épp most akadt ki, hogy nincs.
FANNI: Te vagy a megmentőm, Szilvi! (két kávétejszínt tesz a kávéjába, majd kiveszi a nyomtatóból a verseket, és háromba vágja az A/4-es papírokat)
SZILVI: Hát, én ittam meg, akkor nekem is kell pótolni.
SÁRI: Akkor én is teszek bele.
SZILVI: Mi baj, Fanni?
következő rész