A csönd
Írta: Szecsődy Péter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 363
A csönd
Mindenki azt hitte, süketül. Egyre nagyobb hangszórókat vettek az emberek, egyre komolyabb hangerőre kapcsolták a rádiókat és a televíziókat, s minden egyes napon egy kicsivel kevésbé hallottak. A műszerek mérték a rezgéseket, de az emberek egyre kevésbé érzékelték. A vakok a kartávolságukon túl végtelen magányba süllyedtek. És a hegedűk csak nyiszogtak, az énekesek, zongoristák a fortissimót is pianóban tudták csak előadni, a halkabb hangokat meg már csak elképzelni lehetett. A motorok már nem bőgtek, a kavics megszűnt csikorogni a talpak alatt.
Eljött a csönd. Némán tátogó csecsemőkkel, velőtrázóan hallhatatlanul sikoltozó haldoklókkal. Az erdőben levél nem zizegett, madárdal nem hallatszott. A tenger nem morgott többé, hiába csapdosta a partokat, minden fül süket volt a zsolozsmájára.
A némák és a süketek egy időre a világ császárai lettek, míg a többiek utol nem érték őket tudományukban. A mozikban feliratos filmek mentek, az emberek egymás szájáról olvasták a szavakat, s aki mondta, sem tudta, hogy tátog-e, vagy beszél, hiszen maga sem hallotta. Aki lehunyta a szemét, átélhette a végtelen semmit. Előbb csak mintha a világ nem lett volna, aztán lassan ő sem.
De az élet ment tovább. Megy most is, de mintha sötétedne.