Ebéd
Írta: Ilies Renáta
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 320
Ebéd
Mennem kell. Engem várnak már ebédre.
Nagyanyám fehér kötényt köt,
s ha késve érkezem, puha ráncok nyílnak homlokán.
Nagyanyám fehér kötényt köt,
s ha késve érkezem, puha ráncok nyílnak homlokán.
Tenyerét összecsapja: hol jártam eddig?
Nagyapám hallgat, majd kimegy az erkélyre,
meghúzza a flakont. S mert így akarja,
nem vesszük észre.
Aztán asztalhoz ülünk, ki-ki elfoglalja a maga helyét,
nagyapám túrós puliszkát, én tejeset eszek. Rám szólnak, addig egyem, míg hideg a tej.
Utána kiejtem a kezemből a kanalat, összezsugorodok
egészen kicsire. Két éves vagyok megint, az asztal alatt futok át, félnek, nehogy megüssem magamat.
Ha beverném a fejemet, Budapesten ébrednék fel,
27 évvel később, a nagyszüleim halottak lennének, s az nagyon nagyon fájna.