Cigánykánon
/József Attilának névnapjára/
Látod hiába hegyezted füledet itt sínek kettős púpjára
Nem ereszt se mennyed se poklod birkanyája gúnyába
Anyai csecsről is vértszopó embriók köldöködet rágják
Őssejtjeid plazmáid génjeid molekuláid sivatagi tevék
Gőgös balladákba béranyáknak faragott koporsód tág
Gőgös balladákba béranyáknak faragott hazavállad tág
Látod hiába hegyezted füledet itt sínek kettős púpjára
Vénáidban betonbrokáton megremegett zsákutca a vég
A nappal eltitkol halála előtt restaurált kínjaid kéretnek
Nem maradt mást nem hagytál esélyt a szóló éneknek
Jégkásás szemlátomásaimra mint jódozott sóval szórni
Elengedéseidben szűkült tágult pupillád az ócska testet
Vénáidban betonbrokáton megremegett zsákutca a vég
Hortenziád skarlátos vakmerőség hullafoltja múló égen
Lerántott mény volt a zászlód nem kért kelletett téged
A másoktól általad is megvont zsoldos úri kegyelemért
Ha libacombjaik megfogyatkoztak pástétom nyelveden
A kinyilatkoztatott élet pontonhídjain remetéid égtek
Hortenziád skarlátos vakmerőség hullafoltja múló égen
Eretnekség a jóság mérgezett nyilak a szerelmes vének
Füvet kaszál rólad és tőled kérődzik minden bolond ki
Mint gyilkosgombát termeszt verset spóráiból kiéghet
Elkaszált fények isszák árnyadat kapuid panteoni létek
Csillagbokortól szabadult lángolás sátáni jövendölések
Eretnekség a jóság mérgezett nyilak a szerelmes vének
Ha tudtad volna hogy jóságos boszorkányok a Mamák
Hogy minden lányszív örökre hálja első gyermekségét
Nem hagytál volna magadra ennyi szeretőt lány-anyát
Nem nehezítenéd szobormozdulatlan a Duna oldalát
Országaid házainak adhattál hangot pompát lakomát
Ha tudtad volna hogy jóságos boszorkányok a kis-Mamák
Míg kórusokká gyűjtött nyomorok karmestere rám vársz
Hajlított hangvilládat hangoljon rád e kegyetlen szerenád
Tompult éke alázatommal sírat áld átkoz porrá a sarc vád
Tüzesvízbe folytott kanócát a gyertyán gerincén az ember
Fején tapint szakít a méltóság cigány kánonját ért őszi ár