A szülői házat
Írta: Bogárfalvy Z Károly
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 316
A szülői házat
A szülői házat az ősz már körbe ülte
Hullik a szilva, a körte a fűbe
Vöröslik levele majd’ minden bokornak
Elmúlást hirdet, pusztulást csokorban
A vén fák gesztje már korhadoz,
de a szíjácsuk még él
Az út szürkésfehér szalagján
vidáman nyargal a szél
Bugás fűcsomók fakó arany haja
Hullámos dombokon terül, úszik, szalad
Kopottas ruhájában néz körül az erdő
Napbarnított kérges arca, barnás, vörös, felhős
S a hegyek, síkok, dombhajlatok
mezők, rétek, jó illatok
Futnak egyre, futnak messze
belekiáltva a csendbe
Hogy a nyár ablakában könyököl az ősz
a sóhaj, a szívdobbanás magányos, kergetőz,
Az őszi est, mint barna folt, mint hosszú forró csók
áll lesben a tájon, mint bizsergő emlék a szájon
S ez órában szívesen adná neki a lánynak
szívét minden ember hűséges társnak