A szépség koldusának

Írta: Kovács Daniela

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 262

---

---

A Szépség koldusának

Hány kusza álom sompolygott melletted,
de sose jutottál messzebb a vágynál,
s bár harminckét nyár szépsége megejtett,
ugyanannyi telet keresztülfáztál.

Mily parányi csöpp volt, amire vágytál,
mégse váltotta valóra azt senki,
míg te egymillió lelket tápláltál,
tiédet nem tudták viszontszeretni.

De úgy hordtad bölcs türelmedet végig,
mint Krisztus hordta a töviskoronát,
s hiába gázoltál bánatban térdig,
szívedre húztad a világ nyomorát.

Hamvas tenyered nem szorult ökölbe,
míg fogukat fenték rád a nagy urak,
ha be is fogtak álnok, buta pörbe,
csak nemes lelkedet vitted tanúnak.

Jaj, ma hogy óvnának, hogy védenének,
most, hogy mindörökké fogva tart a rög,
habár jól tudom, ma se értenének,
hisz nem te kiáltasz, a föld dübörög.