Játékterem
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 329
Játékterem
Az éji csend utcát seper,
egy lélek tétovázik,
villódzó fény csábereje
húzza egy furcsa házig.
Időtlenségben lépeget,
már közelebbről nézi:
nincs villanás, mi vonzza őt,
nincs szín, mi megigézi.
A szürkén hallgató falak
árnymintát sem mutatnak,
titok sejtése ez csupán:
azok ott benn mulatnak.
A függönyök lágy szirmai
kacér-buján lebegnek,
de nem engednek belátást
világvágyó szemeknek.
Még ácsorog, még kinn szorong
didergő álmodásban,
egyszerre ajtót tár a ház,
s belép élőre váltan.
„A Nagy Játékos üdvözöl!
Az érkezésed vártam.
Remélem, asztalaimmal
ízlésed eltaláltam!
Az elsőnél már nyertél is
két szülőt kéz a kézben,
hogy együtt maradjanak ők,
még azt is elintéztem.
Nagy tanulság, hogy végignézheted,
a kitartás jutalmát:
távolodva, sértődötten,
de hajtják egymás malmát.
Nézz szét a többi asztalnál:
ez testvérszerző tábla,
ahányat dobsz a kockával,
épp annyi jön világra.
Ott kártya vár, csak húznod kell,
a tehetséglapokból,
lehet többet, bár erre itt
szinte senki sem gondol.”
Az ámulat, a kábulat
a zsongás úgy dobálja,
mint szélvihar a tollpihét,
egy perc nyugalmát várja,
de élni kell és játszani,
alkalmazkodni vágyik,
ám alig lát át egy szabályt,
már lesz helyette másik.
Itt nyer, amott pedig veszít,
ahogy a kocka fordul,
az utolsó teremben ül,
s belső harangja kondul.
„Nagy Játékos! Egy percet még!
Csak most érzem, mily jó itt!
Ki annyit tapasztal, mint én,
tudom, világot hódít,
de nem, hogy hatalmas legyen,
vagy leigázzon bárkit,
hanem bölcsen irányít majd,
hisz békességet áhít!
Hadd kezdjek új játékba még,
mindent másképp csinálva,
jól átgondoltan, józanul
még lehetőség várna
jobbnak lenni, értékelni
minden kis apróságot!
Csak egy zsetont! Csak egy napot!
Ígérem, meg nem bánod!”
Nincs válasz. Elhal a zsivaj,
utolszor hull a kocka,
nem koppan, csak belezuhan
a szürke utcaporba.