Életidomárok - 19. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 51
TÜNDI: Nagyon szívesen leülnék, de sajnos mennem kell tovább a többi kollégához! Ámbár már azt sem tudom, hogy kinek szóltam, és kinek nem.
SÁRI: Akkor pláne ülj le egy kicsit! Bár ülőhely az nem nagyon van!
TÜNDI: Köszönöm kedvességedet! Látom, ti is kissé szűkösen vagytok!
SÁRI: Kissé… Azt ugye tudod, hogy mi történt Emesével?
TÜNDI: Természetesen tudom, és tegnap rettenetesen megrázott, amikor Károly mondta.
ESZTI: És azt is tudod, hogy megműtötték, és ma már jobban van?
KATA: Ezt én sem tudtam, de nagyon örülök neki!
TÜNDI: Igen, mert én Károllyal folyamatos kapcsolatban vagyok.
SÁRI: Tényleg? És mit szól ehhez Erika és a férjed?
TÜNDI: Jaj, nem úgy értettem ezt a folyamatos kapcsolatot! Csak már fogalmazni sem tudok jól.
FANNI: És ezek után egy picit sem vonz, hogy egy kicsit leülj itt a társaságunkban?
TÜNDI: De, nagyon vonz, csak arra gondolok, hogy amit ma nem intézek el, az holnap rám borul. És akkor maga alá temet a lavina. Szervezzük a vetélkedőt, meg a holnapi előadást, meg van még valami, ami már nem is jut eszembe! Nekem már ilyen filmszakadások vannak a fejemben.
FANNI: Na, ezért kell leülni egy percre!
SÁRI: És azt mondani, hogy nem érdekel!
TÜNDI: Igen, teljesen igazatok van! És jó is lenne…
FANNI: És mindennek ellenére a frizurád gyönyörű!
SÁRI: Igen!
TÜNDI: Kedvesek vagytok, köszönöm! Képzeljétek el, hogy néha rá tudok csodálkozni, amikor egy gyerek felbukkan, és azzal jön, hogy a tanárnő azt mondta, hogy ma legyek itt a negyedik órában.
(nevetnek)
TÜNDI: És akkor kérdezem, hogy „Tényleg? Mikor mondtam?”, ő meg azt válaszolja, hogy tegnap. „És mit szeretnénk egymástól?”, kérdezem én, mert már nem emlékszem. Erre sem.
nevetnek
SÁRI: De, Tündi, ezek az őszinte rácsodálkozások fontosak és jók!
GERDA: (bejön, zsákkal a kezében, amiből elkezd kipakolni)
TÜNDI: Biztosan igazad van! Bocsássatok meg, kedves kollégák, de távozom, ha nem baj.
SÁRI: Baj!
FANNI: Vagy legalábbis sajnáljuk! De elengedünk.
TÜNDI: Köszönöm! Sziasztok!
SÁRI: Szia, Tündi!
FANNI: Jaj! Várj, Tündi! Pont akartam valamit mondani neked a nyelvi előkészítős osztályokkal kapcsolaban. Elkísérhetlek egy darabon?
TÜNDI: Természetesen, kedves Fanni!
TÜNDI és FANNI kimennek
SÁRI: Hogy ez a Tündi milyen kedves!
ESZTI: Tényleg az! Mindig öröm vele találkozni!
HELGA: (bejön) Sziasztok! (a polcán lévő könyveket nézi, hogy mennyire porosak) Milyen szépen kitakarított Irénke! De jól le is volt fóliázva! Semmi nem lett poros a polcon!
ESZTI: Jól le volt fóliázva!
HELGA: Ugye, milyen jó, hogy tegnap időben megcsináltuk?
ESZTI: Nagyon ügyes voltál, Helga!
HELGA: De te is segítettél! Jó csapat vagyunk, nem?
ESZTI: De.
HELGA: Tényleg! Mi hír Emeséről?
ESZTI: Megműtötték, jobban van.
HELGA: Ó, de remek hír! Na, akkor megyek, még fénymásolom ezt a dolgozatot. (kimegy)
SANYI: Így jó lesz?
DÓRI: Igen, köszönöm!
BÉLA: Nincs mit! A többi jól van? Nem kell mást átpakolni?
SZILVI: Hát, szerintem már szóltak volna a többiek, ha nem a saját asztaluk lenne előttük.
SANYI: Akkor megyünk.
SÁRI: Köszönjük, Sanyi a sok segítséget!
SANYI: Nincs mit! (Bélával kimegy)
FANNI: (bejön) Na, szóltam Tündinek a nyelvi előkészítős osztályokkal kapcsolatos problémákról, és azt mondta, mindenképpen egyeztet Károllyal, és igyekeznek figyelni.
SÁRI: Hacsak nem lesz a kérésed egy filmszakadás áldozata…
Csengetnek
ESZTI: Még öt perc.
FANNI: Nekem ma nincs első órám.
KATA: Akkor miért jöttél be ilyen korán?
FANNI: A gyerekeket szórtam szét a szélrózsa minden irányába, suliba, aztán már inkább bejöttem. Gondoltam, visszapakolok, ha lehet.
SÁRI: Ez szerintetek mit jelent? „A haza az a hely, ahol az embernek boldogulnia kell, és nem fordítva”
KATA: Érdekes filozófiai probléma, ezen egy kicsit gondolkodnom kell!
SÁRI: Nekem is! De lehet, hogy nem érdemes!
KATA: Hát, még az is lehet!
ANNI: Hogy volt a mondat?
SÁRI: „A haza az a hely, ahol az embernek boldogulnia kell, és nem fordítva”
FANNI: Tényleg nem érdemes!
nevetnek
DÓRI: Mit tudtok Emeséről?
SZILVI: Megműtötték, jobban van.
DÓRI: De jó! Annyira aggódtam! Meg érted is, Gerda!
GERDA: Értem? Kedves vagy! Azért megleszek!
DÓRI: Annyit gondolkodtam azon, amit tegnap az állatidomárokról mondtál! Hogy úgy kell betanítanunk a gyerekeket, mint az idomároknak, hogy amikor jön a produkció (mondjuk egy nyelvvizsga), akkor teljesíteni tudjanak. Hát én arra jutottam, hogy nem állatidomárok vagyunk, hanem életidomárok. Megpróbáljuk a saját életünket idomítani elsősorban a helyzethez, amiben dolgozunk, a gyerekekhez, akikkel dolgozunk, és persze az ő életük is kicsit idomul hozzánk, az iskolához, a társadalomhoz, és a tervezett jövőjükhöz is!
GERDA: Hogy neked micsoda bölcs gondolataid vannak!
DÓRI: Tudod, amikor szilánkosra tört a bokám, és sokat voltam kórházban, rengeteget gondolkodtam azon, hogy a tanítás valójában mit jelent számomra, és hogy miért kerültem erre a pályára, most miért vagyok itt, és merre kellene tartanom. Aztán tegnap Gerda mondatain morfondírozva ez az Életidomár-elméletet fogalmazódott meg a fejemben.
FANNI: Tetszik ez az Életidomár szó!
SÁRI. Nekem is!
ESZTI: (Az ablakot nézegetve) Csajok! Arra gondoltam, hogy nem kéne visszatenni azokat a halál ócska függönyöket, amik voltak.
KATA: Hanem?
ESZTI: Hanem összedobnánk, és vennénk valami normálisat.
SÁRI: Ez jó ötlet! Anyu, szerintem meg is varrná nekünk.
ESZTI: Oké, akkor én megnézem az anyagot. Mindenki benne van?
KATA: Én igen.
FANNI: Eszti, szerintem vedd meg, aztán majd egyeztetünk, hogy ki száll be. Nem hiszem, hogy ne tudnánk elosztani.
ESZTI: Oké!
HELGA: (visszajön) Képzeljétek! Vécésnéni lettem!
SÁRI: És mennyit kerestél vele?
HELGA: Nem kerestem, csak a Sanyi megkért, hogy segítsek neki. Azt mondja nekem a folyosón: „tennél nekem egy szívességet?”
nevetnek
ESZTI: Ez jól kezdődik!
HELGA: Várjál, mondom tovább! Aszongya, hogy ő lemegy a lukba, én meg nyomjam meg az összes vécén a lehúzót, hogy lemegy-e a víz.
FANNI: És te megnyomtad az összeset?
HELGA: Én meg!
SÁRI: Hát ezért a munkáért mindenképpen kellett volna kérned valamit! Ilyen kemény melót! Megnyomni az összeset!
egyre jobban nevet mindenki
ESZTI: Szerintem egyszerűen tetszel a Sanyinak, és így akar neked udvarolni.
ROBI: Hogy kér tőled egy szívességet…
HELGA: Azt hiszem, be fogom írni a szakdogámba, hogy a Sanyival, a karbantartóval milyen jó a kapcsolatom, mert hogy a kedvéért még vécés néni is voltam!
KATA: Ez remekül fog hangzani a szakdolgozatban!
ESZTI: Ezek szerint már nem engem szeret a Sanyi! Pedig hozzám a múltkor óra közben is bejött! Először az ajtót akarta ellenőrizni, hogy csukódik-e. Ezt úgy csinálta, hogy csapkodta az ajtót, miközben mi listeninget csináltunk volna. Utána kiment, aztán visszajött, és közölte, hogy ki kell cserélniük két padot, mert ez itt nem jó. Akkor bejöttek a Bélával együtt, és kicserélték a két padot. Utána csapkodták az ajtót. Ekkor hallom, hogy a Geri mondja a Norbinak, hogy „látom, már a Takács Eszternek vörösödik a feje”. És akkor azt mondja a Sanyi, hogy „jól van, akkor majd intézkedem az ajtó ügyében”. Mondom magamban: remek, csak húzzatok el a picsába!
SÁRI: Mint a Brian életében!
HELGA: Eszti! Nézd meg, nem rozsdásodik itt a fülbevalóm?
ESZTI: Szerintem a füled rozsdásodik. Biztosan savat választasz ki!
nevetnek
SÁRI: Ezt is beírhatod a szakdolgozatba, hogy savas kémhatással rendelkezik a füled.
ESZTI: Nem, egyébként nem látszik semmi. Egy kicsit fekete.
HELGA: A fülem, vagy a fülbevalóm? (nevet)
ESZTI: Természetesen a fülbevalód.
HELGA: Majd megdörzsölöm egy kis fogkrémmel, és akkor jó lesz!
ESZTI: Na, én megyek, azt hiszem!
SÁRI: Hova sietsz, Eszti? Még nem csengettek!
ESZTI: Igen, tudom, de dolgozatot íratok, és nem akarom, hogy kevés legyen az idő.
SÁRI: Hát, akkor menj isten hírivel!
ESZTI: Megyek, megyek! (kimegy)
SÁRI: Na, ez a nap legalább hangulatilag jól indul!
ROBI: Mi nem pálinkával alapozzuk meg a napot, mint nagyapám régen, hanem sztorikkal.
FANNI: Ez talán semmilyen mértékben nem ártalmas!
ROBI: Talán!
Csengetnek
SÁRI: Akkor, ha már elindítottuk a napot, üljünk fel mi is a szekérre! Hová mész, Fanni?
FANNI: Én sehová. Lyukasórám van.
SÁRI: És te, kedves Kata?
KATA: Sajnos én sem tartok veled, nekem sincs órám most!
SÁRI: Akkor már csak benned bízom, Robi!
ROBI: Én megyek! A 16-osba. Bocs! (megfogja a könyveit, kimegy)
SÁRI: Dóri is lentre megy a lába miatt… Akkor egyedül kell felmennem. Így jártam! Sziasztok! Szilvi! Te sem jössz?
SZILVI: Órám nekem sincs, úgyhogy kiszaladok ide, a pékségbe.
SÁRI: Na, így jártam. Sziasztok!
DÓRI: Az ajtóig elkísérlek, ha az jó…
SÁRI: Gyere! (Kitárja az ajtót, és előre engedi Dórit, majd kimegy ő is.)
SZILVI: Megyek én is. Kell valakinek valami a pékségből?
KATA: Nekem nem, köszönöm!
FANNI: Én sem kérek semmit.
SZILVI: Akkor megyek, és mindjárt jövök. (kimegy)
Éva, Kata, Fanni maradnak, mindhárman a munkájukba merülnek. Kopognak.
ÉVA: Tessék!
DANI: (belép, de megáll az ajtónál) Jó napot kívánok, tanárnő!
ÉVA: Szervusz, Dani! Egy percet, légy szíves, várjál kint! Mindjárt jövök!
DANI: Rendben. (kimegy)
FANNI: (a rezgő telefonjára néz, levelet olvas) Látjátok a levelet, amit András küldött?
KATA: Mikor küldte?
FANNI: Most jött, ebben a pillanatban.